5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaAquapark gyermekbetegségekkel

Aquapark gyermekbetegségekkel

Öt csúszda, számos vízmasszázs, pezsgőfürdő, sportmedence, vízi sodrás, vízgomba, napellenzős ágyak, ernyők. Egész napos, s ha az időjárás is úgy akarja, felhőtlen szórakozást nyújt az orfűi vadonatúj aquapark a betérőknek, ráadásul mindezt a régióban is versenyképes árakkal. Nem klappol ugyanakkor még minden az üdülőfalu legfrissebb „élménygyárában”.

Kellett már nagyon. Szomjaztunk rá, hogy végre Baranyában is megnyithasson egy valamirevaló élményfürdő, s az első tapasztalatok után kijelenthető, ha nem is jelesre, de négyesre vizsgázott a látogatók körében az új orfűi látványosság. A 2200 forintos belépő leszurkolása után pazar, s megyénkben egyedülálló látványosság fogadja a betérőt, hiszen az egykori strand helyén ma vízipóló meccsek megrendezésére is alkalmas medence, élményelemekkel gazdagon dúsított élményfürdő, több száz napozóágy, komplett csúszdarendszer és gyermek élménymedence, sportpálya, játszótér kapott helyet. Bár az egyik legforróbb augusztusi hétvégén sorok nem kígyóztak a pénztárnál, röviddel a kilenc órai nyitás után az ingyenesen igénybe vehető, napellenzőkkel ellátott, s részben napernyők övezte ágyak többsége gazdára talált. A később érkezőknek a medencék körül kialakított, térkövezett napozóhelyeken, s a füves ligetekben volt módjuk leteríteni a fürdőlepedőt. Igaz, utóbbi még nem volt igazi formájában, hiszen sok helyütt nem volt ideje megerednie a zöldnek. Jövőre azonban már ezzel sem lehet gond.

A reggeli helykeresés után mindenki a medencék felé vette az irányt, s kisvártatva, tíz óra körül be is indultak az élményelemek a 30 fok körüli, nem sokkal egy méternél mélyebb víz körül. Legtöbben a jacuzzit választották, így igen ébernek kellett lennie annak, aki pezsgésre vágyott. Aki bekerült, az sem lehetett ugyanakkor felhőtlenül boldog, hiszen a kivitelezők nem végeztek kifogástalan munkát.

Elismeri ezt Bögyös Sándor, az üzemeltető Club Orfű Kft. vezetője is. Mint mondja, kisebb, „a látogatók számára talán nem is igazán szembeötlő”, kivitelezésre visszavezethető hibákkal találkoztak. Ezekről már feljegyzés is készült, s jelenleg a megyei önkormányzat egyeztet az építőkkel a korrigálásukról.

Az élményelemek ezzel együtt jól teljesítettek, s végig készenlétben várták a hétvégi napokon több ezren érkező fürdőzőket. Az öt csúszdából álló rendszernél például reggeltől estig húszméternyi, szerencsére gyorsan vándorló embersereg ácsorgott, hogy tíz-húsz méterről vesse magát a mélybe, s élvezze a gyorsabb-lassabb száguldást a víz felé. Tehették mindezt egy teljesen automatizált rendszerben, ahol a tervezők a minimálisra csökkentették a baleseti kockázatot. Azon túl ugyanis, hogy csak zöld jelzésre lehetett ugrani, a medence partján két úszómester is segítette a frissen leérkezőknek, merre érdemes gyorsan elhagyni a landolás pontját, mielőtt a következő a nyakába zuhanna az örömködőnek. Nem csúszhatott viszont mindenki: szabály szerint csak 120 centiméteres vállmagasság felett engedélyezett a bemenet. Bögyös Sándor azt mondja, mindez szabványelőírás. Bár több fürdő saját felelősségre engedélyezi ezek használatát kisebbeknek is, ők nem rizikóztak.

Hogy a nyitási kedvcsinálás része is lehetett talán az, hogy az aquapark második hétvégéjén mintegy ezer doboznyi  sört is szétosztottak a látogatók között. Akinek nem jutott a friss nedűből, vagy éppen alkoholmentes itókára vágyott, mehetett a büfébe, vagy az ivókúthoz. Mindkettőnél akadtak ugyanakkor gondok. A Zsolnay-gyárból kikerült ivóhelynél a rosszul rögzített csap forgott körbe-körbe, a vendéglátó egységnél pedig az éhes, szomjas emberek csóválták a fejüket.

A több pénztárral, hosszú pulttal ellátott vendéglátó egységnél már az ebédidő előtt hosszú sorok kígyóztak, s csak a fürdőzők türelmének volt köszönhető, hogy nem történt rendbontás. A 430-480 forintos csapolt sörre, a 270 forintnál induló kávéra ugyanis 5-10 percet, az 570 forintos sajtos-tejfölös lángosra pedig olykor közel egy órát kellett várni. Aki nem bírta erővel, kimehetett a régi vendéglátósokhoz a parkolóba, azonban láthatóan ezek az üzlettulajdonosok is megszeppentek, hogy a többéves hányattatás után vendégek is érkeznek a Pécsi-tó eme elfeledett szegletébe. Bögyös Sándor azt mondja, a későbbiekben itt önkiszolgáló rendszerrel működő étterem fogadja a betérőket, remélhetőleg sokkal flottabbul.

Ezt a fejlesztést azonban idén még nem indították el, tekintve, hogy csak pár hétre nyílt ki a strand.
Summa summarum, megállapíthatjuk: az orfűi aquapark nagyon jó… Lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő