12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÁrvízkárosult fiatalokat nyaraltat a PTE

Árvízkárosult fiatalokat nyaraltat a PTE

Negyvenöt felsőzsolcai diákot lát vendégül a Pécsi Tudományegyetem (PTE) augusztus 17 és 20 között, programok sokaságát kínálva az árvízkárosult fiataloknak. Az egyetem vezetése reméli, hogy kezdeményezésével segítséget nyújthat a még mindig nehéz helyzetben lévő felsőzsolcaiaknak.

Az árvízkárosultakat segítő akció júniusban kezdődött, amikor az universitas Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (PTE EHÖK) szervezésében pécsi egyetemisták segédkeztek a gátak megerősítésén a legkritikusabb helyzetben lévő baranyai településeken.

A hallgatói önkormányzat elnöke, Herendi Ferenc később árvízkárosult fiatalok nyaraltatására tett javaslatot a PTE szenátusa előtt, annak érdekében, hogy Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye is kivegye a részét az árvízkárosultak megsegítéséből. Az egyetem vezetése örömmel fogadta a kezdeményezést és biztosította infrastruktúráját.

A negyvenöt 16-18 év közötti felsőzsolcai diák augusztus 17-én este érkezik Pécsre, és a PTE Balassa kollégiumában kerülnek elhelyezésre. Az itt töltött idő alatt gazdag programkínálattal készülnek a szervezők: többek között múzeumlátogatás, mozi, strandolás, a Mecsextrém Park és a Pécs Cantat várja a fiatalokat.

A kezdeményezés megvalósításában nagy segítséget jelentettek azok a pécsi vállalkozók, akik térítés nélkül, avagy jelentős kedvezményekkel ajánlották fel szolgáltatásaikat; segítségüket ezúton is köszöni az egyetem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő