10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÁtadták a Vilmos-díjat

Átadták a Vilmos-díjat

Kucsov Borisz kapta idén a Színházi Dramaturgok Céhe által a legjobb fiatal pályakezdő drámaírónak ítélt Vilmos-díjat A bánsági szamuráj című művéért.

A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatát erősítő zenész-író az elismeréssel járó, Shakespeare-t idéző vilmoskörte-pálinkát a fesztivál keretében rendezett Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumán vette át – tájékoztatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó szervezői csütörtökön az MTI-t. A Színházi Dramaturgok Céhe harmincadszor rendezte meg a Nyílt Fórumot, amelynek keretein belül kortárs, korábban még be nem mutatott magyar drámák felolvasószínházi előadásai és a szakmai beszélgetések mellett minden évben a Nyílt Fórum Füzetekben megjelent színdarabokat is elemzik.

A kötetben idén Kucsov Borisz műve mellett Almássy Bettina Családi Al-Bumm, Szíjártó Tímea Aletta Az eset és Pálffy Zsófia Kék virsli című alkotása jelent meg. A művek közül a füzetek négy szerzőjének szavazata alapján választották ki a legjobbat.

A bánsági szamuráj című színdarabban szamurájok vagy szamurájnak álcázott emberek, egy magát japán gésának kiadó, bosszúálló ikerpár és más, furcsa események borítják fel egy kis bánsági falu mindennapjait és a környékbeli médiát – írták.

Hozzátették: a meghökkentő, hol kegyetlen, hol mulatságos történet a híres japán szamuráj filmek stílusát, fordulatait felhasználva, és gyakran szinte bohózati helyzeteket teremtve meséli el, miként működne egy szamuráj kalandfilm sztorija egy isten háta mögötti vajdasági faluban.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő