8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÁtfejtik az üzemanyagot a zátonyra futott hajóból

Átfejtik az üzemanyagot a zátonyra futott hajóból

Vasárnap kora délutánig 350-380 ezer liter gázolajat fejtettek át a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb hajó tartályából; üzemanyag eddig nem került a folyóba – mondta a helyszínen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) iparbiztonsági főfelügyelője.

Kossa György közlése szerint a hajó 1,3 millió liter – több mint ezer tonna – gázolajat szállított a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására Ploiesti-ből, amikor pénteken a Dunában megfeneklett.
A kikötőben az OKF végzi az üzemanyag átfejtését a Lukoil tartályaiba – mondta a főfelügyelő, hozzátéve: környezetszennyezés eddig nem történt.

Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a hajótest nem bírja a terhelést, és kettétörik; amennyiben megroppanna a hajó gerince, jelentős környezeti kár keletkezne – tette hozzá.

A veszélybe került hajó

Vasárnapra virradó éjszaka hat hajó, köztük egy tolóhajó segítségével stabilizálták a megfeneklett tankert, a mentésben közel ötvenen vettek részt. Kossa György azt mondta: reményei szerint vasárnap estére befejeződik a gázolaj átszivattyúzása.

Tájékoztatása szerint a hajó személyzete a történtekről nem tett bejelentést, az esetet szombaton a Lukoil hozta a hatóságok tudomására. A szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedtek a 110 méter hosszú, 1962-ben gyártott tartályhajóval – tette hozzá.

Kossa György közölte, mivel a vizsgálatok több szabálytalanságra is fényt derítettek, OKF  büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő