Autómentes nap a fogyatékkal élőkért

Hogy a nem fogyatékkel élők is megtapasztalják, milyen nehézségeket jelent sérült társaiknak a mindennapos közlekedés, az Ökováros-Ökorégió Alapítvány különböző játékokkal, érdekes és nem hétköznapi programkínálattal várja az érdeklődőket szeptember 21-én és 22-én Pécsen, a városi Autómentes Napon.

A városi Autómentes Napot harmadik alkalommal rendezi meg az alapítvány Pécs város megbízásából. Az elmúlt évekkel ellentétben idén nem a belvárost, hanem Kertvárost választották a Mozdulj másképp! névre keresztelt két napos rendezvény helyszínéül.

A szervezők célja, hogy érzékeltessék a nem fogyatékkal élőkkel, milyen kihívást jelent egy-egy nap sérült társaiknak. Ezt különböző feladatok, játékok és egy speciális akadálypálya segítségével tapasztalhatják meg azok, akik kilátogatnak az eseményre.

– A programok szombat délután kettő órakor kezdődnek az új Melinda utca – Nagy Imre út – Keszüi út – Megyeri út csomópontjában épült körforgalomnál, melyet Csizi Péter, Pécs alpolgármestere ad át a lakosok részére – mondta Rácz Etelka, az Ökováros-Ökorégió Alapítvány kommunikációs munkatársa.

Könnyedén elférnek a kerekesszékesek is

Az Autómentes Nap megnyitójára három órakor kerül sor a Pécs Plaza parkolójában, eső esetén az épületben. Az ünnepségen Weisz Fanni, Pécs város arca és Sors Tamás, paralimpikon úszó is részt vesz.

Negyed órával később már a Pláza-futás résztvevői rajtolnak, de a kerékpárosok, gördeszkások és a görkorcsolyások is felvonulnak az esemény helyszínein.

– A délután folyamán az érdeklődők kipróbálhatják, milyen kerekesszékkel közeledni, tapogatózhatnak a láthatatlan szobában, valamint siket- és vakvezető kutyákkal sétálhatnak – magyarázta Rácz Etelka.

A számtalan program között szerepel még kerekesszékes kosárra dobás és streetball, valamint speciális, a fogyatékkal élők közlekedését befolyásoló KRESZ-teszt. Érkezik egy új busz is, melynek segítségével meg lehet tapasztalni, milyen siketen, vakon és mozgássérülten utazni.

– Az Autómentes Nap alkalmából olyan szervezetekkel fogtunk össze, mint a Fogd a Kezem Alapítvány, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete, a Kerek Világ Alapítvány, a Fittbike, valamint a Másképp Más Alapítvány – tette hozzá Rácz Etelka.

A fogyatékkal élők szervezeteinek érzékenyítő programjai 22-én is látogathatók lesznek a helyszínen kilenc és kettő óra között.

Akadálymentesen fel lehet szállni az új buszokra

Körmendy József, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének elnökségi tagja elmondta, azért pozitív számukra ez a rendezvény, mert így bekerülnek a köztudatba, a polgárok látják, milyen nehézségekkel küzdenek akár a közlekedésben, akár otthon.

– Fontos, hogy az emberek megismerjék az életünket és toleránsabbak legyenek velünk – fogalmazott Körmendy.

A programok miatt szeptember 21-én lezárják többek között a Megyeri utat, a Móra Ferenc utcát és a Kertész utcát. Ezért egyes buszjáratok útvonala is módosul.

Részletes információ a forgalomkorlátozásról lejjebb olvasható.

[frame]1-es járat:

A Móra F. utcáig  nincs változás, majd a módosított útvonal: Móra F. u. – Táncsics M. u. – Málomi út; az Aidinger J. úton a Maléter P. u. kereszteződésig nincs változás, majd módosított útvonal: Maléter P. u. – Málomi út – Táncsics M. u. – Móra F. u.; végül a Megyeri úttól nincs változás.

Kimaradó megállók Kertváros felé: Vásártér, Pécs Plaza (helyette 50-es járat Móra F. u. megállója), Nagy I. u.; Sarolta u.; Maléter P. u. I.; Krisztina tér (helyette 60-as járat Enyezd u. megállója)

Kimaradó megállók Uránváros felé: Sarolta u. (helyette 6-os járat Maléter P. u. I. megállója); Nagy I. u.

3-as járat:

A Maléter P. u. kereszteződéséig nincs változás, majd a módosítás Maléter P. u. – Varsány u., majd jobbra fordulva a Keszüi úttól eredeti útvonalon közlekedik az autóbusz mindkét irányban.

Kimaradó megállók a város felé: Sarolta u. (helyette 6-os járat Maléter P. u. I. megállója); Nagy I. u.

Kimaradó megállók Kertváros felé: Bogár u.; Sarolta u. (helyette 6-os járat Lahti u. megállója)

130-as járat:

A Maléter P. útig eredeti, majd balra fordulva Nyugati Ipari út – Plaza, majd a Móra F. utcától eredeti útvonalon közlekedik mindkét irányban.

Kimaradó megállók Kürt u. felé: Sarolta u.; Nagy I. u.

Kimaradó megállók Kertváros felé: Nagy I. u.; Sarolta u. (helyette 6-os járat Lahti u. megállója)

A forgalmi rend 14.45-től 19.30-ig az alábbiak szerint változik:

1-es járat:

A Móra Ferenc utcáig eredeti, majd Móra F. u. – Táncsics M. u. – Keszü-i út, majd a Nagy Imre úttól eredeti útvonalon közlekedik, vissza irányba a Nagy Imre úttól – a Keszüi út – Táncsics M. u. – Móra F. u., a Megyeri úttól pedig eredeti útvonalon közlekedik.

Kimaradó megállók Kertváros felé: Vásártér, Pécs Plaza (helyette 50-es járat Móra F. u. megállója),

A 3-as járat az eredeti útvonalon közlekedik.

130-as járat:

A Maléter P. útig eredeti, majd balra fordulva Nyugati Ipari út – Plaza, majd a Móra F. utcától eredeti útvonalon közlekedik mindkét irányban.

Kimaradó megállók Kürt u. felé: Sarolta u.; Nagy I. u.

Kimaradó megállók Kertváros felé: Nagy I. u.; Sarolta u. (helyette 6-os járat Lahti u. megállója)[/frame]

 

 

 

 

 

Hirdetés