Az iskolák zöme már megkapta a tankönyveket

Az iskolák hetvenöt százalékába már megérkeztek a tankönyvek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Czunyiné Bertalan Judit elmondta: az ütemtervnek megfelelően szállítanak, és a hétfői adatok szerint 3165 oktatási intézményben, az iskolák 75 százalékában már ott vannak a tankönyvek. Ez azt jelenti, hogy pontosan teljesülnek a Könyvtárellátó Nonprofit (Kello) Kft. tervei, és már csaknem 9,4 millió tankönyvet juttattak el az intézményekbe.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a 2010-es gazdasági reformoknak, a strukturált, a köznevelést kísérő háttérszolgáltatási rendszer kialakításának és a tankönyvpiac átrendezésének köszönhetően a 2015/16-os tanévben az általános iskolák első három évfolyamának diákjai már ingyenesen kapják meg tankönyveiket.

Hozzáfűzte: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nagycsaládosok továbbra is ingyenesen vagy jelentős támogatással jutnak tankönyvekhez, a köznevelésben tanuló diákok mintegy 63 százaléka kapja meg így a köteteket. Kérdésre válaszolva elmondta: az első három évfolyamra járók minden szülői igénybejelentés, állami adminisztráció nélkül jutnak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez.

Közölte azt is, hogy ebben a tanévben általában 12 ezer forint lesz egy tankönyvcsomag ára – ettől lehetnek eltérések az intézmények eltérő igényei szerint -, és átlagosan körülbelül 36 százalékkal csökkentek az árak 2013-hoz képest.
Kitért arra is, hogy a kísérleti tankönyvprogramnak köszönhetően új, digitális tankönyveket és munkafüzeteket fejlesztettek ki, amelyeket hozzáférhetővé tesznek egy ősszel induló köznevelési portálon.

Hangsúlyozta: a legutóbbi tanévben először indított kísérleti tankönyvek már a valódi tanórai gyakorlatot figyelembe véve újulhatnak meg. A munkában 2014 szeptemberétől 126 iskola mintegy ezer pedagógusa vett részt, idén pedig a kipróbáló pedagógusok és a részt vevő iskolák száma csaknem a duplájára nőtt – ismertette.

Czunyiné Bertalan Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2015/16-os tanévre új, innovatív történelmi és földrajzi atlaszokat fejlesztettek. Előbbieket minden ötödikes és kilencedikes, utóbbiakat minden hetedikes és kilencedikes tanuló ingyenesen megkapja. Mindkettő már mobiltelefonos alkalmazással is elérhető.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Kello kísérleti jelleggel kedvezményes árú tanszercsomagokat állított össze az egyes évfolyamoknak.

Hirdetés