Az Iszlám Állam követte el a merényleteket

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elkövetett háborús tettnek nevezte Francois Hollande francia államfő a párizsi merényleteket.


“Ami tegnap történt Párizsban és Saint-Denisben az háborús tett, és a háborúval szemben egy országnak a megfelelő döntéseket kell meghoznia” – mondta szombaton a köztársasági elnök a védelmi tanács ülését követő rövid televíziós beszédében. “Egy terrorista hadsereg, az Iszlám Állam által elkövetett tett az ellen, ami mi vagyunk, egy olyan szabad ország ellen, amely az egész világhoz szól” – tette hozzá Francois Hollande.
“Egy külföldről előkészített, megtervezett tett, külföldi segítséggel, amelyet a nyomozásnak kell felderítenie. Teljesen barbár tett” – fogalmazott a francia elnök.
Francois Hollande bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendel el az országban.
“Ebben a nagyon fájdalmas, súlyos és hazánk számára döntő időszakban egységre, összefogásra, a hidegvér megőrzésére szólítok fel” – mondta az államfő, aki azt jelezte, hogy “Franciaország kíméletlen lesz az Iszlám Állam barbárjaival szemben”.
Beszéde végén a köztársasági elnök közölte, hogy hétfőre összehívta a parlament két házának együttes ülését, a kongresszust Versailles-ba.

Hirdetés