Az LMP is elindul polgármesteri székért

A 35 éves dr. Keresztes László Lóránt (képünkön jobbról a harmadik) személyében önálló polgármesterjelöltet állít az októberi önkormányzati választásokon a Lehet Más a Politika pécsi szervezete – jelentették be a párt képviselői csütörtökön a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón.

Mint azt Óvári Csaba sajtószóvivő elmondta, a szervezet szerdai közgyűlésén határoztak a jelölt személyéről, ám azt, hogy önálló aspiránssal állnak ki már korábban eldöntötték. Ezzel a kijelentésével egyben utalt arra is: „valamilyen félreértés” miatt jelenhetett meg a sajtóban, hogy nem indítanak senkit a polgármesteri címért.

Ladányi Attila megyei listavezető kiemelte, nagyobb civil kontrollt, minél szélesebb társadalmi párbeszédet szeretnének biztosítani a helyben élőknek. Éppen ezért olyan képviselőjelölteket indítanak a 2010-es helyhatósági választásokon, tette hozzá, akik közösségeikben már bizonyították, képesek meghallani az igényeket, és tenni azok képviseletéért.

Óvári Csaba dr. Keresztes László bemutatásakor azt mondta, tekintettel voltak a társadalmi megkeresésre, ezért döntöttek saját polgármesterjelölt indítása mellett.

Maga a jelölt elmondta: 35 éves, születése óta a városban él, dolgozik. Jelenleg egy építésipari kisvállalkozásban, környezetvédelmi területen van munkája, de a területfejlesztési, közlekedésmérnöki téren is nagy tapasztalatokkal rendelkezik. Hozzátette: egy szakértői csapat segítségével összeállított programját nemsokára megismerteti a lakossággal.

Egyéni jelöltek Pécsett, választókerületenként:

2. vk Szuhánszki János
3. vk Ignácz Mária
4. vk Péter Balázs
5. vk Krasz Ádám
6. vk dr. Kóbor József
7. vk Frick Orsolya
8. vk Filák Péter
9. vk Szilágyi Áron
10. vk Dr. Kelemen Ottó
11. vk Jakab Tamás
12. vk dr. Keresztes László Lóránt
13. vk Óvári Csaba
14. vk Bocz Csaba
15. vk Balogh Edina
16. vk dr. Hegyi Márton
17. vk Gyenese Andrea
18. vk Nagy Ferenc
19. vk Baracska Péter

A megyei lista:

1. Ladányi Attila
2. Halász Dezső Attila
3. Hartweg Ildikó

A városi lista:

1. dr. Keresztes László Lóránt
2. dr. Kóbor József
3. Balogh Edina
4. Óvári Csaba
5. Jakab Tamás
6. Péter Balázs
7. Gyenese Andrea
8. Baracska Péter

Hirdetés