Az Örkény Színház lesz a díszvendég

Az Örkény Színház lesz az egyik díszvendég a jövő évi Ördögkatlan Fesztiválon, amelyet 2015. augusztus 4. és 8. között rendeznek meg – adta hírül az MTI.

Az összművészeti fesztiválnak jövőre is a négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend ad otthont – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a fesztiválon igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre – a könnyűzenétől a dzsesszen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig -, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, valamint civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatkozására, kiállításokra és kézműves vásárokra várják a vendégeket a Villányi-hegység közepén öt napon át.
A budapesti Örkény Színház teljes társulatával ott lesz a 2015-ös fesztiválon, amelyen több előadással és koncerttel vesz részt a teátrum. Az idei Hrabal Vurstlit pedig jövőre Örkény Vurstli követi majd.

Az Ördögkatlan Fesztiválon évek óta jelen van a kaposvári Csiky Gergely Színház és a legjobb független társulatok – így lesz ez 2015-ben is. Díszvendégként találkozhat a közönség Dresch Mihály szaxofonossal, aki több formációban is fellép.
A beremendi Megbékélés Kápolna előtt Dinyés Dániel zenei vezetése alatt Debussy-Bartók-nagykoncert várja a közönséget. Az elhangzó művekhez – Egy faun délutánja, Concerto – Horváth Csaba és a Forte Társulat mozgásszínházi előadása kapcsolódik, amelyet a 8. Ördögkatlanra készít a társulat. A fesztiválra az előbérletezés december 1-jén indult, a bérletek ára nem változik.

Hirdetés