Az ország leghosszabb rajza lesz

harkányi

Ezúttal a harkányi diákok döntöttek úgy, hogy rekordod döntenek. Méghozzá a leghosszabb, egybefüggő aszfaltrajz hazai rekordját, amit Harkány és Siklós között készítenek ezekben a percekben.

A nagy meleg ellenére több mint 430 diák ragadott krétát, hogy a Siklóst Harkánnyal összekötő kerékpárutat kipingálja.

– Ezernyolcszáz méter hosszan kell rajzolnunk, hogy megdőljön a korábbi magyar rekord, ami 1300 méter. Két óránk van erre a feladatra – meséli Ambrus Valéria, aki szervezőként vesz részt a megmérettetésen.

harkány (1) 13301287_1383581954988898_5984658647370232714_o (1)

A rajz elkészítésében a harkányi önkormányzat is segítette a gyerekeket, hiszen előre felrajzolt nekik egy hullámvonalat, ami egyben jelképezi Harkányt is, mint a víz és a fürdő városát. Ez a vonal adja a támpontot a gyerekeknek. E fölé és alá készülnek a rajzok, amiket az osztályok előre megálmodtak. Most pedig csak kivitelezniük kell – teszi hozzá a szervező.

A harkányi Kitaibel Pál Általános Iskolába 18 településről járnak a gyermekek tanulni, az ő összefogásuk segítségével jöhetett létre a kísérlet, amit egyébként helyi vállalkozók is segítenek. A nagy melegben fagylaltot osztanak és hideg üdítőt a rajzoló diákoknak.

Hivatalos eredmény este hat óra magasságában születhet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés