13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÚjabb álrablás Pécsett

Újabb álrablás Pécsett

Nem volt igaz, hogy a fiatal lányt megtámadták.

A rendőrség ügyeletére március 5-én 8 óra körüli időben egy pécsi iskola vezetője tett bejelentést, hogy egy 16 éves tanulójukat Pécs belterületén egy ismeretlen személy megtámadta.

A fiatal lány elmondása szerint az ismeretlen férfi az utcán minden előzmény nélkül elé állt, először pénzt, majd a táskáját követelte. Amikor a követelésnek nem tett eleget, a férfi a nála lévő vágóeszközzel megsebesítette. Ezt követően a támadó a helyszínről elmenekült, a lány az iskolában mesélte el a történteket.

A bejelentést követően a rendőrök az elsődleges intézkedéseket azonnal megkezdték. A sértetten látható sérülések keletkezésével kapcsolatban azonban ellentmondások merültek fel, ezért a körülmények tisztázása érdekében orvos szakértő bevonására került sor. A lány a szakértővel folytatott beszélgetés során, majd később a nyomozók előtt is elismerte, hogy valótlant állított, sérelmére bűncselekményt nem követtek el.

A Pécsi Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése vétség elkövetésének gyanúja miatt feljelentéssel él, valamint polgári jogi eljárás keretében a felmerült költségeket megtérítteti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő