Balázsék hétfőn a pécsi főtérről tolják az adást!

Nekivágnak az országnak Balázsék. A Rádió 1 népszerű reggeli műsorának stábja idei második országjáró turnéján ismét több mint ezer kilométert utazik azért, hogy a műsorvezetők személyesen is találkozhassanak a hallgatókkal. Pécsre hétfőn érkeznek.

Ismét útnak indulnak Sebestyén Balázsék, hogy hétfőtől minden reggel másik városból bejelentkezve vezessék egy héten át a Balázsék című műsort. Az ország legnépszerűbb reggeli triója több mint ezer kilométer megtételére készül feszített tempóban, hogy Pécstől Debrecenig öt különböző helyszínen is találkozhassanak a hallgatókkal. A plexiből készült modern stúdió minden nap másik városban épül fel, közel negyven fős stáb dolgozik azon, hogy minden zökkenőmentesen menjen.

– Tavasszal már végigjártunk öt nagyvárost, és elképesztő volt az a szeretet, amivel fogadtak minket. Feltölti az embert, ha személyesen is ott lehet a hallgatókkal, egészen más így műsort vezetni, mint a budapesti stúdióban. Örülünk, hogy olyan városokba is eljutunk most, ahol már nagyon régen jártunk, és bízunk benne, hogy a közönség is vár minket – az eddigi visszajelzések szerint nagyon – mondta Sebestyén Balázs, aki műsorvezetőtársaival együtt szintén nagyon várja a roadshow-t.

Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani hétfőn hajnalban Pécsre látogatnak, kedden Sopronban, szerdán Székesfehérváron, csütörtökön Egerben, pénteken pedig Debrecenben várják a hallgatókat, akik szeretnék élőben hallgatni a műsort, szeretnének játszani és nyerni, vagy egyszerűen csak találkozni a műsorvezetőkkel.

A Rádió 1 Balázsék roadshow-jának állomásai:

Szeptember 18. Pécs, Széchenyi tér (Városháza)
Szeptember 19. Sopron, Várkerület (Mária szobornál)
Szeptember 20. Székesfehérvár, Palotai kapu tér
Szeptember 21. Eger, Gárdonyi Géza tér
Szeptember 22. Debrecen, Kossuth tér

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés