Balesetet okozott, majd elhajtott

Nem látott más kocsit, ezért elhajtott – most bíróság elé állhat.

Cserbenhagyás vétségének magalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság az ellen a 83 éves bári férfi ellen, aki 2016. november 28-án okozott személyi sérülés nélküli közlekedési balesetet Mohácson, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták a balesetet okozóját, aki gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, mivel a balesetet követően nem látott másik gépkocsit az út szélén, elhajtott a helyszínről. A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

(Kiemelt képünk illusztráció)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés