7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBalog: nincs baj a szegregált iskolákkal

Balog: nincs baj a szegregált iskolákkal

Az emberi erőforrások minisztere szerint nem azzal van baj, ha egy iskolába csak roma gyerekek járnak, hanem azzal, ha ott nem kapják meg a megfelelő színvonalú oktatást. Balog Zoltán erről a vs.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban beszélt, ahol a felsőoktatási kancellárválasztás kapcsán kitért arra is: csak azért, mert valaki a politikában már sikeres volt, attól még nem feltétlenül politikai kinevezett – adta hírül az MTI.

A miniszter szerint az év végén elfogadott köznevelési törvénymódosításból csak nagy rosszindulattal olvasható ki a szegregáció legitimálása. A készülő kormányrendelet éppen azt célozza majd, hogy egyházi vagy nemzetiségi fenntartás mögé bújva se lehessen valakit hátrányos helyzetben tartani, ellenben kötelező legyen őt hozzájuttatni egy bizonyos többlethez. Pontosan meghatározzák majd, hogy milyen plusz pedagógiai szolgáltatásokat kell nyújtani ilyen esetekben, illetve milyen garanciális részletszabályoknak kell érvényesülniük – jelezte.

Megjegyezte: a nyíregyházi Huszár-telepi iskola esete egy abszolút kivételes helyzet, amiből nem szabad szabályt csinálni. Ugyanakkor, ha valaki ilyen módon tud iskolát működtetni, pedagógiai pluszt hozzáadni, akkor csak azért bezárni, mert egy romatelep közepén van, szerinte egyrészt ostobaság, másrészt sérti azoknak a szülőknek az akaratát és alapjogát, akik oda akarják járatni a gyerekeiket. Sérti a gyerekek érdekét is, akik ott sokkal több figyelmet, törődést kapnak, mint a több száz fős nyíregyházi központi iskolában, ahol elveszettnek érezték magukat – tette hozzá Balog Zoltán.

A miniszter a január közepén adott interjúban beszélt arról is: a szabad iskolaválasztás lehetősége Magyarországon ma ellentétben áll azzal, hogy azt szeretnék, együtt tanuljanak a gyerekek. De a területi elven túl az is fontos, hogy a gyengébb, hátrányos helyzetben lévő iskoláknak is megadják azt a pedagógiai többletet, ami azokat is vonzóvá és hatékonnyá teszi – állapította meg.

Kitért arra: komoly vita van a kormányon belül arról is, hogy szükséges-e az állami rendszerben is annyi rugalmasság, ami másképp szabályozza az oktatást a hátrányos helyzetű térségekben, mint a fejlettekben, s ő maga a területi alapon eltérő szabályozás mellett áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő