5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBankbotrány: Tíz napon belül fizetnek önkormányzatoknak

Bankbotrány: Tíz napon belül fizetnek önkormányzatoknak

Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, és ezért forrásuk ragadt benn a négy bank valamelyikénél – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a felhasználási feltételeket a Belügyminisztériummal (BM) kötött támogatói okiratban határozzák majd meg.

Az államtitkár felidézte, a kormány március 4-i határozatával már 67 önkormányzatot 244,7 millió forintos gyorssegélyben részesített annak érdekében, hogy a februári segélyeket, illetményeket, közfoglalkoztatotti béreket határidőre ki tudják fizetni.

Ezt követően munkacsoport alakult, amely a helyzet felmérését követően azt javasolta, hogy 84 önkormányzat azonnali, vissza nem térítendő támogatást kapjon. A számukra jóváhagyott, mintegy 1,92 milliárd forintból levonják a korábban juttatott 244,7 millió forint visszatérítendő támogatást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő