Bánya: letét a rekultivációra

Bár egyelőre nem ismert, mikor, de az engedélyek birtokában mihamarabb újranyitná a tulajdonos Pannonpower Zrt. a vasasi külfejtést. A bánya kezdetben harminc embernek adna megélhetést, de a termelés felfuttatása után több erőre lesz szükség.

Korábban azt tervezte a vasasi külszíni fejtés tulajdonosa, hogy már ősszel munkába állhatnak a gépek, ám az engedélyek egy része mindeddig nem érkezett meg a társasághoz. A Pannonpower kommunikációs osztályán kérdésünkre elmondták: várhatóan heteken belül sikerül megszerezni a termelés újraindításának környezetvédelmi engedélyét, s ezt követően kezdik meg a Pécsi Bányakapitányságnál a műszaki üzemi terv engedélyezését. Mindez azt jelenti, hogy a remények szerint jövő év elején indulhat újra a mecseki szénbányászat.

Az engedélyeztetési eljárásba még a civilek is beleszólhatnak, ugyanis – csakúgy, mint a hasonló ügyek kapcsán országszerte – ügyfélként jelentkezhetnek be az eljárásba, s több hónappal elodázhatják azt. Ők már többször hangot adtak azon félelmüknek, hogy a társaság leginkább azért sürgeti a felhagyott bánya újranyitását, hogy ne kelljen elindítania a területen a jövő év végéig elvégzendő rekultivációs munkálatokat.

A Pannonpowernél lapunknak azt mondták, döntésük hátterében nem a rekultiváció elhalasztása áll, „hiszen az engedélyezési eljárásban a rekultiváció végrehajtásához szükséges anyagi fedezetet biztosítékként fel kellett mutatniuk, vagyis bizonyítaniuk kellett azt, hogy a tájrendezéshez szükséges forrás a rendelkezésükre áll”.

Mint közölték, az energiapiac az elmúlt években jelentős mértékben és irányokban változott, amely kihatással volt az energiahordozók árára is. Ez volt az indoka annak a döntésnek, hogy a vasasi bányatelken található ásványkincseket rejtő gödröt egyelőre nem temetnék be. „A szén világpiaci ára a termelés 2004. évi leállításához képest majd’ háromszorosára nőtt. De nemcsak a gazdasági szempontok, hanem az ésszerűség elve is a bányanyitást helyezi előtérbe, hiszen a már meglévő külfejtéses bányagödörben – a környezet további megbolygatása nélkül – mintegy százezer tonna szénvagyon szinte azonnal elérhető, kitermelhető” így a társaság.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Pécs-vasasi, 2004-ben felhagyott szénbánya újbóli megnyitásának gondolata a télen merült fel. Akkor a terület gazdái egy közmeghallgatáson a városrész művelődési házában mintegy félszáz érdeklődő előtt jelentették be tervüket, s leszögezték: elsősorban a helyi lakosokat szolgálnák ki az ásványkinccsel.

A vasasi bányából húsz év leforgása alatt mintegy ötmillió tonna szenet termeltek ki. A mostani projekt kapcsán évi tizenötezer tonnát hoznának felszínre. A bányát legalább öt évig üzemeltetné a Pannonpower.

Karolina még odébb van

Mint megtudtuk, a Pécs szívétől néhány kilométerre lévő Karolina-külfejtés rekultivációja még várat magára. A Pécsbánya-Karolina külszíni fejtés tájrendezéséhez szükséges pénzügyi források biztosítása kormányhatározat szerint döntő többségében állami kötelezettség. Mint azt a Pannonpowernél megtudtuk, a rekultivációhoz szükséges központi források mind ez idáig nem álltak rendelkezésre, a munkálatok még nem kezdődhettek meg. A rekultiváció megvalósulásának üteme és várható befejezése az állami források rendelkezésre állásának függvénye – így a cég.

Hirdetés