Baranyában a legrosszabb a helyzet

Baranya megyében másodfokúra emelték a sok eső veszélye miatt kiadott figyelmeztetést. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ma délelőtt az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint már csak két északkeleti megyében Győr-Moson-Sopron és Vas megyében nincs érvényben figyelmeztetés a várható sok eső, illetve felhőszakadás miatt.
Mint írták: az eső, zápor mellett elszórtan zivatar, felhőszakadás is kialakul, melyekből helyenként rövid idő alatt is lehullhat 20-30 milliméternyi csapadék. Intenzívebb zivatarok nagyobb eséllyel az Alföldön és a Dél-Dunántúlon alakulnak ki, itt néhol viharos (60 kilométer/óra feletti) szélrohamok és jégeső is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20-26 Celsius-fok között alakul, de a tartósan esős tájakon csak 18, 19 fok valószínű. Késő este 15-20 fok lesz a jellemző.

Az előrejelzés szerint csütörtökön az egész országban sok esőre kell készülni. Ekkorra még több megyére és Budapestre is másodfokú figyelmeztetést jeleznek előre.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés