Batthyány Lajos sem kerül talapzatra

Kossuth Lajos szobrának áthelyezése és Széchenyi István mellszobrának felállítása után a Batthyány Lajos miniszterelnökről mintázott alkotás is kikerülhet a Kossuth térre. A jó hír mellett meg kell említeni, hogy az első felelős kormány szobrai kissé keszekusza képet mutatnak majd.

Már a Kossuth tér tervezésekor felmerült annak lehetősége, hogy a felszíni munkálatok költségvetésében szerepeltetik az első felelős kormány tagjairól mintázott szobrok elhelyezésének pénzügyi alapjait. A nemes terv előzménye, hogy a Palotás József szobrászművész által alkotott Batthyány-mellszobor már korábban kikerült az átépítés előtt álló térre.

Bár a költségvetésbe nem fért bele az elképzelés, a kivitelezők gránit kőtömböket álmodtak meg a térre, hogy ezek szolgáljanak majd a Batthyány miniszterelnökről és minisztertársairól mintázott szobrok talapzatául.

A művészvilágban nem aratott osztatlan sikert ez az elképzelés, amit az is jól mutat, hogy tavaly nyáron Trischler Ferenc szobrászművész alkotását a Kossuth-szobortól nyugatra eső első tömb elé helyezték el. Ezt az alkotást követheti nemsokára Palotás József Batthyány-mellszobra, amelyen eddig restaurátorok dolgoztak.

Az eredeti tervek szerint a miniszterelnök szobrát is az egyik kőtömbön, Kossuth balján helyezték volna el, ám az alkotó mindehhez nem járult hozzá. Végül nem is Széchenyi szobrához hasonlóan állítják fel az alkotást, azaz nem az egyik tömb előtt helyezik el. A művész csak úgy járult hozzá alkotása kihelyezéséhez, ha az két tömb között, azoktól két méterre délre helyezkedik el.

Az ügy kapcsán megkerestük Szécsi Zsoltot, a város főépítészét, aki elmondta: a művészeknek minden esetben vétójoguk van. Ha nem kívánnak, nem járulnak hozzá alkotásaik elhelyezéséhez, amennyiben a kiszemelt helyszín nem nyeri el tetszésüket. Mint mondta, ő is tud a tervekről, amelyek szerint az eredeti kőtömbök szolgáltak volna a szobrok talapzatául, ám időközben változott a koncepció; most pedig már az is bizonyos, hogy a szimmetria sem lesz meg: Kossuth jobbján, az első kőtömb előtt kapott ugyanis helyet Széchenyi, míg Batthyány a balján, két tömb között jelenik majd meg.

Hogy a többi kormánytag szobra hova és mikor kerülhet ki, még nem tudni. Szécsi Zsolt azt mondta, a város nagy valószínűséggel felajánlások alapján tud majd továbblépni; pénz híján ugyanis nincs mód arra, hogy rövid időn belül a teljes egykori kormány „felálljon” a Kossuth-téren.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés