Befogadjuk a kárpátaljai magyarokat

Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk; erre a legrosszabb verzióra is kész a magyar kormány terve – mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a legfontosabb célunk az, hogy a kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, ezért új segélyezési programokat vezetünk be. A magyar kormány minden kárpátaljai magyar pedagógus bérét kiegészíti, minden kárpátaljai magyar gyermek étkeztetését kifizeti, és segítjük a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat is – fogalmazott.

Lázár János szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy Munkács utcáin lövöldöznek. Az ukrán államtól elvárjuk, hogy minden magyar honfitársunk és polgártársunk személyes biztonságát garantálja – szögezte le. Hozzátette: a magyar kormánynak minden magyart meg kell védenie.

A miniszter a bevándorlásról szólva azt az egész európai baloldal Waterloojának nevezte. Hozzátette: évtizedeken át azt sulykolták, hogy Európa határait meg kell nyitni, mert a bevándorlókkal az egész földrész erősebb és gazdagabb lesz. Most súlyos ideológiai visszavonulót kell fújniuk, mert minden itt élő számára világossá vált, hogy a gazdasági bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét, hiszen részesülni akarnak az itteni életszínvonalból anélkül, hogy ahhoz bármit is hozzá akarnának vagy tudnának tenni – mondta.

Hozzátette: szó nincs arról, hogy az európai országok tervezett gazdasági betelepítést hajtanának végre munkaerő-piaci okokból. Majd ha erre szükség lesz, mi, magyarok akkor sem Szíriában, Afganisztánban vagy Észak-Afrikában keressük a leendő itthoni munkavállalókat, hanem a határaink túloldalán élő magyarok között – fogalmazott.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés