Íme az ÖPE aspiránsai

A Budai vámnál elhelyezkedő Szent Borbála szobornál mutatta be Kővári János frakcióvezető, polgármesterjelölt az Összefogás Pécsért Egyesület keleti városrészhez tartozó választókerületeiben induló önkormányzati képviselőjelöltjeit.

– Olyan szakembereket kerestünk, akik kiemelkedő közösségszervező tapasztalatokkal rendelkeznek, és már letették a névjegyüket a civil életben – mondta az esemény kapcsán az ÖPE polgármesterjelöltje. Kővári János hozzá tette, az Összefogás Pécsért Egyesület kiemelt célja, hogy a sikeres választási szerepléssel olyan képviselőket tudjanak a városi közgyűlésbe juttatni, akik kizárólag Pécs érdekeit tartják majd szem előtt munkájuk során, és együtt fognak dolgozni a helyi emberekkel. Függetlenségük és civil, közösségre építő gondolkodásuk alapja lesz későbbi munkájuknak.
Ezért esett választás a most bemutatott négy jelöltre: Berényi Zoltánra, aki a Vasasért Egyesület elnöke; Dr. Lakatos Szilviára, aki a Khetanipe – a Romák Összefogásáért Egyesület elnöke; Vozár Pálra, aki a pécsbányatelepi közösségi házat vezeti; valamint Pétersz Andrásra, aki korábban a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület alelnöke volt.
A keleti városrésszel kapcsolatban az ÖPE polgármesterjelöltje célként fogalmazta meg a közbiztonság fokozását, a térségben élők foglalkoztatásának növelését, valamint a közterületek, közösségi terek fejlesztésének szükségességét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés