Benfica és a Zenit is az első kalapban

Már kiderült, hogy mely csapatok kerülnek az első kalapba a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolásakor.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) áprilisban fogadta el azt a szabálymódosítást, melynek értelmében a hét legerősebb bajnokság győztese, illetve a címvédő automatikusan a legjobbak közé kerül.

A június 6-án sorra kerülő berlini finálé két résztvevője, a spanyol bajnok FC Barcelona, valamint az olasz Juventus mellett az angol Chelsea, a német Bayern München, a portugál Benfica, a francia Paris Saint-Germain és az orosz Zenit is az első kalapban lesz.

Az új rendszer “nyertese”, a holland bajnok PSV Eindhoven, amely csak a nyolcadik legerősebb bajnokságból érkezik, ám a BL-döntő győztese közül az egyik a címvédő jogán indul majd a következő idényben, így a PSV is kiemelt.

A csoportkör sorsolását augusztus 28-án rendezik Monacóban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés