13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBérbeadókat keres a város

Bérbeadókat keres a város

Minden résztvevő jól járhat a pécsi önkormányzat új lakásprogramjának egyik most közzétett eleme kapcsán. A város olyan ingatlantulajdonosok jelentkezését várja, akik rászorulók részére kiadnák lakásukat. Cserébe Pécs a bérbeadónak közvetlenül lakbértámogatást folyósít.

Miként hírportálunkon már megjelent a hír, az önkormányzat azon pécsi lakástulajdonnal rendelkező bérbeadók jelentkezését várja, akik vállalják szociálisan hátrányos helyzetű családok részére lakásuk bérbeadását. Az önkormányzat az arra jogosult családok után, a bérbeadónak közvetlenül lakbértámogatást folyósít.

Mint azt Moór Eszter népjóléti bizottsági elnök elmondta, a lépésre azért szánták rá magukat, mert a nagycsaládosok és a hátrányos helyzetben élők számára a város nem tud megfelelő számú ingatlant biztosítani. A fő probléma, hogy az önkormányzati bérlakások között kevés a nagycsaládosok számára megfelelő méretű ingatlan, a meglévő, üresen álló lakások pedig felújításra szorulnak.

„A város nehéz anyagi helyzete mellett is igyekeztünk idén megfelelő keretet biztosítani a lakbértámogatásra, s a lakhatási feltételek javítására. Ehhez kapcsolódóan indítottuk el a most kihirdetett új programot” – így a bizottsági elnök. Elsősorban nagycsaládosokat, hátrányos helyzetűeket segítenének a kezdeményezéssel. Hozzátette: olyan magánszemélyeket és cégeket várnak a felhívásra, akik, amelyek szívesen kiadnák lakásukat, házukat vagy ingatlanjaik egy részét az egyébként fizetőképes családok számára.

A város azt reméli, hogy jelentős számban érkezik majd felajánlás, már csak azért is, mert az önkormányzat a bérbeadóknak közvetlen utalja a családok után a lakbértámogatást. Mint mondta, tartós bérleti lehetőséget kínálnak, azaz a tulajdonosok, ha élnek a lehetőséggel, garantálhatóan hosszú időre ki tudják majd adni ingatlanjaikat.
A programra jelentkezni írásban lehet a Polgármesteri Hivatal Népjóléti, Sport és Lakás Referatúrájánál (Pécs, Kossuth tér 1-3., I. em. 26. tel: 72/534-133, e-mail: [email protected]).

A város a mostani programmal egy időben az üresen álló és műszakilag felújításra szoruló lakásokat is hasznosítja. A város minderre felhívást tett közzé, amely szerint a pályázók a leendő bérleményük felújításáért cserébe, a rekonstrukcióra költött – s jóváhagyott – összeget a havi bérleti díj 50%-ának beszámításával, meghatározott idejű bérleti jog biztosításával lelakhatják.

Az önkormányzat ez év tavaszán felhívással fordult a határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlőkhöz, van-e fogadókészség a vételre, s a megkeresésre kétszázan válaszoltak igennel. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2011. május 26. napján határozott az önkormányzati bérlakások bérlők részére történő értékesítésre kijelöléséről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő