11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBéremelésért demonstráltak az ápolók

Béremelésért demonstráltak az ápolók

Béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért kezdtek demonstrációt kedd délután Budapesten az ágazatban dolgozók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében.

A szónokok a Hősök terén – a szervezők becslése szerint összegyűlt csaknem 5 ezer ember előtt – arról beszéltek, elkötelezettek a betegekért, az ellátás biztonságáért, ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, saját családjukért is felelősséget kell vállalniuk, ami a jelenlegi bérszínvonal mellett már nehéz feladat.

Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, céljuk, hogy a döntéshozók „ne csak hallják, hanem meg is értsék” üzeneteiket, mert szavai szerint a szakdolgozók türelme egyre fogy.

Az ápolók nemzetközi napjára az „egészségügy mindennapi hőseiért” meghirdetett tüntetés résztvevői a program szerint az Andrássy úton át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága elé vonulnak, hogy követeléseikről petíciót adjanak át; a dokumentumban a szakdolgozói életpályamodellel kapcsolatos elvárásaikat összegezték.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő