8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBeszállítókat keres a Sólyom

Beszállítókat keres a Sólyom

Kétlépcsős, nyílt pályázatot írt ki a Sólyom Airways 51 árucsoportra – gépjárművektől a számítógépekig, ásványvíztől a szállodai szolgáltatásokig – a minősített beszállítói adatbázis létrehozásához.

Lucsik János, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy első negyedévükben, szeptembertől decemberig 6-12 millió euró áll rendelkezésére arab befektetőknek köszönhetően, és „minden egyes nap közelebb kerülnek az induláshoz”. A cég első járatai Brüsszelbe, Londonba, Párizsba, Milánóba, Frankfurtba, Stockholmba és Amszterdamba repülnek majd, az online értékesítés a tervek szerint augusztus közepén indul.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Világgazdasággal közölte: a Sólyom felvásárolta a kisgépes légi jármű üzemeltetését és karbantartását végző ceglédi Avicraft Kft.-t. Ezt az engedélyt kereskedelmi légi szállítás végzésére akarták módosítani, de erre nem volt lehetőség. „Így a Sólyom Hungarian Airways a következő kérelmeket nyújtotta be: megkérte az előzetes lajstromjel kijelölését az első légijárműre, módosította a működési és üzembentartási engedély kérelmet, és kéri az A teljesítményosztályú légijárművekkel történő utas-, postai küldemény- és áru kereskedelmi légiszállítás engedélyezését” – közölte a hatóság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő