12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBibliát olvas egyszerre 76 iskola

Bibliát olvas egyszerre 76 iskola

Rendhagyó „Bibliaolvasó Napot” tart számos magyar református iskola, köztük a Pécsi Református Kollégium is, január 31-én.

2017-ben ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, amelyre a Kárpát-medence református közösségei is számos rendezvénnyel készülnek. A magyar reformátusság az emlékév nyitó rendezvényét 2017. január 31-én tartja Debrecenben. Ezzel egy időben kerül sor a Debreceni református Kollégium által kezdeményezett „Bibliaolvasó nap”-ra, melynek keretében a Kárpát-medence arra vállalkozó református iskolái hangosan felolvassák a Biblia teljes szövegét.

A felolvasás a debreceni Nagytemplomban kezdődik reggel 8 órakor és ugyanitt ér véget 14 órakor, az emlékévet megnyitó ünnepi istentiszteleten. A többi iskola a közbeeső hat órában kapcsolódik be a felolvasásba előre megtervezett beosztás alapján. Ezzel a vállalkozással a szervezők a reformáció által is inspirált európai könyvkultúra, a biblikus műveltség, az olvasás – azon belül is a hangos olvasás – fontosságára kívánják fölhívni a figyelmet.

A programban részt vesz Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Szakközépiskolája, Internátusa valamint. Általános Iskolája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő