Biotechnológia: közös úton Pécs és Eszék

A biotechnológiai szakemberképzést, kutatásfejlesztést és kutatások hasznosítását szolgálja az az 1,8 millió euró, azaz mintegy félmilliárd forint értékű fejlesztés, amelyet a Pécsi Tudományegyetem és az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem közösen valósít meg a jövő év végéig a magyar-horvát határon átnyúló együttműködés keretében.

A két felsőoktatási intézmény vezető képviselői szerdán a baranyai megyeszékhelyen sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy projektjeik eredményeként egy laboratóriumi állatházat alakítanak ki Pécsen, korszerű berendezésekkel felszerelt laborokat létesítenek közös kutatásokra, valamint tananyagfejlesztéssel lehetőséget teremtenek az eszéki biotechnológiai alapképzés és a pécsi mesterképzés összehangolására, színvonalának emelésére. Az ehhez szükséges forrást négy európai uniós pályázaton nyerték el.

A pécsi egyetem biotechnológiai intézetében létesülő laboratóriumi állatházban és annak eszéki részlegében összesen mintegy kétezer egeret és ezer patkányt tartanak majd, amelyeket élettudományi kutatásokhoz használnak fel. A beruházás nagy előnye, lesz, hogy a két egyetemnek a jövőben már nem kell nagy költséggel a kutatók igényei szerint módosított génállományú állatokat vásárolnia.

E nagy tisztaságú, kórokozómentes állattartó egység ma már szinte nélkülözhetetlen a magas színvonalú kutatómunkához. A nemzetközi szakfolyóiratok csak akkor fogadják el a tudományos publikációkat, ha a szerzők bizonyítani tudják, hogy a kísérleti állatok tartása megfelelt azoknak a szigorú nemzetközi szabványoknak, amelyek szavatolják az állatkísérletek kórokozók által kiváltott torzításoktól mentes elvégzését.

Ilyen körülmények szükségesek a gyógyszergyárak számára végzett független minőségbiztosítást jelentő gyógyszer- és toxicitási tesztekhez, dózishatás-kísérletekhez is.

A pécsi és az eszéki egyetem együttműködése keretében mindkét intézményben laboratóriumok kialakításával és korszerű eszközpark megvásárlásával biotechnológiai központot hoznak létre, ahol közös képzéseket, valamint kutatásokat folytathatnak a gyógyszeripar és az orvosi biotechnológiai ipar számára.

A laboratóriumok munkájában kiemelt szerepet kaphatnak a rákkal és az immunológiával kapcsolatos kutatások. Utóbbi esetében a munkák összehangolásával lehetőség nyílik immundiagnosztikai eljárások, protokollok kifejlesztésére, szabványosítására, egységesített adatok gyűjtésére, vizsgálatára.

A két intézmény nagy hangsúlyt fektet hallgatóik képzésére is. Tananyagfejlesztéssel nemcsak a tavaly ősszel a Strossmayer egyetemen indított biotechnológia alapképzés és a pécsi egyetemen ugyanekkor kezdődött mesterképzés színvonalát emelik, hanem biztosítják, hogy az Eszéken végzett hallgatók Pécsen folytathassák tanulmányaikat.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a sajtótájékoztatón örömének adott hangot, hogy Pécs és Eszék tavaly a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programban, az idén pedig egy olyan területen működik együtt, mint a biotechnológia, amely a jövő egyik fontos iparága. Mint mondta, ezzel is erősödik a két város mintegy négy évtizedes testvérvárosi kapcsolata.

Ivan Samardzic, a Strossmayer egyetem rektorhelyettese azt emelte ki, hogy a két intézmény közös projektjei jó lehetőséget adnak a minőségi munkavégzésre, az európai uniós csatlakozás előtt álló Horvátország kapcsolatrendszerének erősítésére is.

Hirdetés