Bíróságon a támadó

A jövő héten áll bíróság elé Kaposváron a pécsi polgármester lányát megtámadó férfi – tudatta a Kaposvári Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.

Vadócz Attila tájékoztatása szerint a tárgyalás október 2-án kezdődik, a jövő hétre két ülésnapot terveznek, az ügyben nyolc-kilenc tanút és szakértőket hallgatnak meg.

A szóvivő jelezte: lehetséges, hogy zárt tárgyalás lesz, ugyanis a bírósághoz érkezett erre vonatkozó kérelem. Azt a bíró dönti el, hogy a kérésnek helyt ad-e – tette hozzá.

A büntetőügyet azért tárgyalja a Kaposvári Járásbíróság, mert a megtámadott lány édesanyja – Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester felesége – a Pécsi Törvényszéken bíró, emiatt a Pécsi Járásbíróság elfogultságot jelentett be.

A polgármester 20 éves lányát április 5-én hajnalban az utcán támadta meg Ny. Zoltán. A lány a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd gyalog indult haza. A férfi követte és megtámadta, eltörte az arccsontját, az orrát, letépte a ruháját. A lány el tudott menekülni, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelték.

A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ nagy erőkkel kereste a férfit. Ny. Zoltán kilenc nappal a történtek után maga jelentkezett a rendőrségen, őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyészség kifosztással és más bűncselekményekkel vádolta meg.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Fogalmuk sincs a pécsieknek, mi az a veszély! Budapest 90%-a életveszélyes éjszaka, 10%-a biztonságos. Pécsen ez szerintem fordítva van. Amikor ott vagyok évente kb. kétszer, mindig gyalog megyek mindenhova. Még sose kötöttek belém, pedig bejártuk az összes diszkót és kocsmát.

  2. Éva!
    Szerintem azért, mert az egész el volt túlozva! Két kamasz gyerekem van (17, 21 évesek, a kisebbik fiú) ők egyáltalán nem félnek este haza jönni. De arra már kis korukban megtanítottam őket, hogyan kell elkerülni a bajt.

  3. Csak azt nem értem egy “Bándy Kata” eset után, mit keresnek ifjú lányok egyedül az éjszakában – kora hajnalban gyalogosan?!! Ráadásul – teljesen mindegy ki a szülő – hogy lehet valaki nyugodt, ha tudja, hogy zsenge korú lánya egyedül megy haza bárhonnan is sötétben,… PÉCSETT

Comments are closed.