Csak kitalálta a 40 milliós rablást

Hatóság félrevezetése miatt feljelentést tett az ügyészségen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, egy mecsekjánosi nővel szemben, aki tavaly novemberben azt állította, hogy 40 millió forintot raboltak el tőle, ezért több hitelezőjét nem tudta időben kifizetni.

hirdetés


A feljelentés alapján felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás miatt indult büntetőeljárás, a nyomozók aprólékosan minden információt végigjártak, így derült ki, hogy a feljelentő csak kitalálta a rablást.

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást január 17-én, mely határozat ellen a feljelentő sem panaszt, sem kifogást nem tett.

Ugyanakkor ellene hatóság félrevezetése miatt indult eljárás, továbbá a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya is nyomoz, felmerült annak gyanúja, hogy a nő több magánszemélytől különböző összegeket vett át, hogy haszonnal adja vissza, de ezek végül alig, vagy egyáltalán nem teljesültek.

A gazdaságvédelmi nyomozók vizsgálják a pénzügyi eseményeket, eddig tíznél több tanút már meghallgattak, és további bizonyítékokat gyűjtenek, egyelőre még nincs az ügyben gyanúsított.