Bóbita: ismét itt a Szárnyas Malac Napja

December 30-án, pénteken délelőtt tíztől délután hatig, illetve este nyolctól tizenegy óráig várja az érdeklődőket a Szárnyas Malac Nap a Bóbita Bábszínházban.

A bábszínház nagy múltra visszatekintő, hagyományos év végi eseménye, a Szárnyas Malac Nap rengeteg szórakozási lehetőséget kínál, minden korosztály számára. A színház körüli területen árusok kínálják portékáikat, mialatt a beltérben játéksarkok, és különböző kézműves foglalkozások várják a gyerekeket és szüleiket. Emellett pedig remek dallamok és megelevenedő mesék gondoskodnak a felhőtlen napról.
A kicsik délelőtt tíz és délután egy óra között kedvükre válogathatnak a Meselabirintus elnevezésű kalandjáték, a Mesekuckó diavetítéses meseolvasása, vagy a Bábolda bábkészítő műhely között. Délután négy és hat óra között hangszerbemutató várja a látogatókat, ahol daltanulásra is lehetőség nyílik – emellett pedig megismerkedhetnek a bábszínház művészeivel.

Este nyolctól vérfagyasztónak ígérkező mese, a „Drakula gróf Kajárpécen” várja a felnőtt közönséget, amelyet a Kajárpéci Vizirevű vendégelőadásában láthatnak majd. Fél tíz és tizenegy óra között pedig a „Kis éj zenével” zárul az egésznapos rendezvény. Az esti koncerten a Harp-Agon Z.T. együttes lép fel etno-folk-világzenei repertoárjával.

Czimermann Zsuzsanna írása

Hirdetés