6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBölcsi: több a férőhely, mint a jelentkező

Bölcsi: több a férőhely, mint a jelentkező

Az elmúlt négy évben 41 százalékkal emelkedett a bölcsődei helyek száma; ez év végére hatezer férőhellyel lesz több, mint 2010-ben volt – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakalászon, a város új, 48 férőhelyes bölcsődéjének átadásakor az MTI híradása szerint.

A kormányzati támogatással épült, 12 új munkahelyet is teremtő bölcsőde átadásakor tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva emlékeztetett arra, hogy a bölcsődei férőhelyhiány a korábbi években komoly problémát okozott a családok életében: a bölcsődék túlzsúfoltak voltak, 2009-ben 130 százalékos kihasználtsággal működtek. Hozzátette: a férőhelyhiány az elmúlt években a nők munkavállalásának is az egyik fő akadálya volt.

Kiemelte: a kormány számos módon támogatja a gyermekek mellett munkát vállaló édesanyákat: az új, felújított és kibővített bölcsődék mellett a családi adórendszer bevezetésével és a gyed extrával.

Bölcsőde

A januárban bevezetett gyed extra révén miután a gyermek elmúlt egyéves, az édesanya elmehet dolgozni, nem kell lemondania az ellátásról – jelezte a kormányszóvivő, hozzáfűzve, a gyed extrának köszönhetően 37 százalékkal nőtt a munkát vállaló kisgyermekes édesanyák száma. Kurucz Éva szólt arról is, hogy a bölcsődeépítés segíti a nők foglalkoztatását, amely az idén 22 éves csúcson van, és közelíti az európai uniós átlagot, ami 59 százalék.

A magyarországi mérték jelenleg 55 százalék, de „jó úton haladunk, és a kormány folytatja mind a bölcsődeépítést, mind a nők foglalkoztatását segítő programokat” – mondta a kormányszóvivő. Rogán László (Fidesz) polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy az Új Széchenyi Terven keresztül a város 150 millió forint támogatást nyert el, amihez Budakalász 70 millió forinttal járult hozzá.

Jelezte: a 21. század igényeit kielégítő, korszerű, minőségi nevelést, gondozást biztosító intézmény modern és környezetbarát eszközökkel és feltételekkel segíti a több mint tízezres lélekszámú település családjait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő