Elfogták a bombával fenyegető tinilányt

Bár több aggódó szülő is nálunk érdeklődött egy sajtóértesülésre hivatkozva, hogy valóban volt-e bombariadó ma pécsi iskolákban, egyelőre sem a rendőrség sem korábbi sajtóértesülésekben szereplő iskolák vezetői nem árulták el lapunknak, hogy történt-e fenyegetés. Rendőrkézen az elkövető.

Egyes sajtóhírek szerint három intézményben, a Kodály Gimnáziumban, a meszesi iskolában és a Gandhiban volt bombariadó a a nap folyamán. A Kodály igazgatója, Gaál Tibor azt mondta, nálunk nem volt fenyegetés, bár a hír hozzá is eljutott, ám az értesülés téves. A meszesi iskolában azonban volt riadó – erősítették meg lapunknak az iskola dolgozói.

A Gandhi Gimnáziumnál az igazgatóhelyettest, Ignácz Istvánt értük el, aki egy szót sem volt hajlandó mondani lapunknak, így a fenyegetés tényét sem erősítette meg. Azt azonban hozzátette: a rendőrséghez forduljunk.

Mindenszky Nikoletta, a Pécsi Rendőrkapitányság sajtóreferense sem erősítette meg lapunknak, hogy volt-e, s ha igen mely intézményekben bombariadó. A későbbiekben, levélben feltett kérdéseinkre ígért választ.

Információnk szerint a Komlói úton reggel rendkívül nagy számban -több autóval –  intézkedtek a rendőrök az egyik buszmegállóban.

 

Rendőrkézen az elkövető

“Telefonon bejelentett robbanással fenyegetés miatt ürítettek ki a rendőrök ma délután három iskola és egy kollégiumi épületet Pécsett. Az épületek átvizsgálása megtörtént, amely során robbanószerkezet vagy egyéb gyanús tárgy nem került feltalálásra, így az átvizsgálást követően az intézményekbe visszatérhettek az érintettek.

A rendőröknek rendkívül gyorsan – alig két órán belül – sikerült beazonosítani és elfogni azt a személyt, aki a bejelentést tette. A 17 éves pécsi lányt – aki az egyik iskola tanulója – előállították, a cselekmény elkövetését elismerte, kihallgatása jelenleg is folyamatban van.

Fentiekkel párhuzamosan az eljárás során felmerült költségek tárgyában a kárfelelősség megállapítására is sor kerül.”

Pécsi Rendőrkapitányság

 

Fotónk illusztráció

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.