Büntetni fogják az elrontott vagyonnyilatkozatokat

A jövőben szankcionálhatják az elrontott, vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat, akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek – adta hírül az MTI, Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szavaira hivatkozva.

A politikus Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese eltitkolt százmillióinak ügyével kapcsolatban azt mondta: mivel külföldi bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar kormány, ezért csak az marad, hogy szankcionálják a vagyonnyilatkozat esetleges elrontását.

Szólt arról is, hogy a devizahitelekkel összefüggésben április 30-án dönt az Európai Bíróság az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében, ezt követően pedig – mint mondta – már semmi akadálya nem lesz, hogy a Kúria “beváltsa azt az ígéretét, miszerint kiegészíti a korábbi jogegységi döntését”.

Ha ez megtörténik, abba helyzetbe kerül a kormánytöbbség, hogy dönthet a devizahitel, mint termék kivezetéséről a lakás- és jelzálogpiacról – jelentette ki Gulyás Gergely.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy “továbbra is közvetlenül választjuk-e a polgármestereket”, majd hozzáfűzte: azt érdemes megvizsgálni, hogy a budapesti, kétszintű önkormányzati rendszer jó, vagy nem jó, de egyelőre az a döntés született, hogy megmarad.

“Az is jogos felvetés, hogy a polgármestereknek vajon olyan távolságot kell-e tartani a Fővárosi Közgyűléstől, mint amilyet most tartanak, de ebben sem hiszem, hogy az önkormányzati választások előtt lépni kellene, és utána sem sürget semmi” – tette hozzá.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés