Részegen ütköztek a busszal

Buszba rohant egy autó (forrás: Metromedia Produkcio)

Információink szerint egy részeg sofőr okozott balesetet Pécsett a Kórház téren. Egy menetrend szerint közlekedő, helyi járatba rohant, amin utasok is voltak.

Helyi járatú buszba csapódott egy személygépkocsi Pécsett, a Kórház téren péntek hajnalban. Úgy tudjuk, az utasok közül senki nem sérült.

Kerestük a Tüke Busz Zrt.-t, akik kérdésünkre annyit közöltek, hogy a busz a megállóban állt, mikor a Zsolnay szobor felől nagy sebességgel érkező személygépkocsi megcsúszott a kanyarban, letarolta a gyalogátkelő tábláit és átsodródott a szemközti sávba. Ott a padokat is megrongálta.

Információink szerint a személygépkocsiban ketten ültek, akiket a rendőrök vérvételre szállítottak a balesetet követően.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Undorító,hogy egy cégnél egy állomáson így állnak az emberek egymáshoz, az egész magyar nép ilyen ezért vagyunk ott ahol!Nevezzük bárhogy PKZRT vagy TÜKE az emberek ugyan azok,és mindig csak egymás háta mögött nagy a mellényetek szemtől szembe mindenki csöpög a másiknak!UNDORITÓ! Az évek alatt is a patkány patkány marad!(Tisztelet a kivételnek kb az ezer söförből 10-20 ember,szánalmas) És ti szidjátok a vállalatotokat meg ti nem vagytok megelégedve különböző dolgokkal mikor egymáshoz így álltok?Megérdemlitek egymást!

  2. Tisztelt Muschicz Úr!
    Talán sietett a könyvtárba azért nem volt figyelmes,mivel az asszonykája kikérte a az esti “papit” de gondolom sikeresen haza támolyogtak…:)
    Nem nem fedem fel maga jó érzés együtt kávézni azzal,aki a szememben egy …….
    Amúgy ha valaki annyira jó pilóta nem tudom miért kellet abba a mecibe vagy 3-4 hátsó hidat cserélni?? ( persze majd jönnek a **** utas,és alkatrész kifogások!)
    Sajnos nem valósulhat meg a kérésed mivel jó anyám nincs közöttünk…
    Kívánj valami más színvonalas dolgot!
    A Vasasi színvonal,és értelem csak össze tud hozni még egy kérést….. De én ezzel le is zártnak tekintem ezt a csevegést,fekszem mivel reggel indul a meló…. Üdv Uránv…

  3. Nem ismerlek Benneteket, de ocsmány dolognak tartom, ha egy melóhelyen ilyen eset van és egyik melós név szerint kiírja a másik nevét. Így már nem csodálkozom, hogy a cégetek ott van ahol. Ti nem összefogtok, hanem egymás ellen mentek. Ez egyértelműen lejött ebből a pár hozzászólásból. Vagy van aki összeugraszt benneteket? Azon sem csodálkoznék.

  4. Uránv…-nak. Te egy gyáva féreg vagy. Miért nem adod a neved a beszólásaid mellé. Állj elém és úgy ugass te patkány. Ha unatkozol akkor csináld meg a k.. anyád,hogy legyen kistesód, és foglalkozz azzal te nagyon ügyes sofőr!

  5. M…né Most éppen józan vagy,hogy ilyen bátran írsz? Én is Új buszt vezetek nem akkora az arcom mint nektek….

  6. Uránv..-nak Akkor szólj meg bárkit is ha te még soha nem törtél össze semmit! És csak hogy tudd 25 év alatt ez volt az első olyan amiről ő tehetett!!! ÉS HA TE NEM VÁLLALOD FEL MAGAD MÁST NEM KELLENE PELLENGÉRRE TENNED BUNKÓ!!

  7. Te mekkora görény vagy!
    Remélem ha veled is történik valami , akkor hasonlóan név szerint fogod olvasni magad itt!
    Mivel kollégák vagyunk, így Te neked kellene a leginkább tudnod, hogy bármikor előfordulhat velünk is ilyen.Forgalomban ugyan úgy mint tárolótéren.Pillanatnyi figyelmetlenség mindenkinél előfordulhat.Inkább örülni kellene, hogy nagyobb baj nem lett.
    Üdv:egy kolléga kertiből
    U.i.:Szégyeld magad!!!

  8. lehet hogy péntek 13 van de azért ne szégyeníts le senkit. nem vagy te itt senki hogy meg tedd!

  9. Péntek 13. van Vagy nem? Amúgy a héten az “ügyes kezű” Muschicz kollégánk is sikeresen összetört két új buszt…. Törnek,törnek az új buszok,hála a pancseroknak….

Comments are closed.