Buszeladás: elmarad a keddi tárgyalás

Elutasította az ügyészség Komáromi Istvánnak, a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. decemberben távozott felügyelőbizottsági tagjának szocialista politikusok ellen a városi buszeladási botránnyal összefüggésben tett feljelentését. Mindeközben a vádlott betegsége miatt nem kezdődik el a buszeladási per.
“Semmi olyan tényt nem tartalmazott a feljelentés, amit az alapnyomozásban ne vizsgáltak volna a hatóságok” – indokolta az ügyészség döntését Petréteiné Malomsoki Csilla. Így nem vetődött fel további gyanú, hogy más személy, azaz Tóth Bertalan volt szocialista alpolgármester és Kőhegyi István volt MSZP-s parlamenti képviselő, a vagyonkezelő volt fb-elnöke is bevonható lenne a nyomozásba.

Komáromi István az ügyészség levelének kézhezvételétől számított nyolc napon belül panasszal élhet.

Mindeközben kiderült, hogy kedden kezdődő buszeladási tárgyalást elhalasztják, miután a PK Zrt. vezérigazgatója, az ügyben hűtlen kezeléssel megvádolt Keczer László ügyvédje védence lázas betegségére kérte a tárgyalás elhalasztását.

Hajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője közölte, a bíróság kedden dönt a tárgyalás új időpontjáról.

A vádirat szerint a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 2009. január 1-jén adásvételi szerződést kötött egy járműkölcsönző céggel autóbuszok adásvételéről. A vádlott a szerződés során megszegte a PK. Zrt. alapszabályában foglaltakat, azzal, hogy elvonta a közgyűlés hatáskörét és mint vezérigazgató felhatalmazás nélkül kötötte meg az adásvételi szerződést 2.641.189.200.- forint összegben.

A vád szerint megszegte az ésszerű gazdálkodásra vonatkozó és a gazdasági társaságokról szóló törvényben írt alaptételt, mely szerint a vállalkozás mindenkori kötelezettsége, hogy hitelezői érdekében vagyonát úgy őrizze meg, hogy az biztosítsa a gazdasági szervezet rendeltetésszerű működésének lehetőségét.

Az ügyészség szerint a vádlott megszegte azt az elvet, hogy a szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak arányosnak kell lennie. Mindezt azzal tette, hogy az általa képviselt gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő vagyont úgy értékesítette, hogy az ezzel kapcsolatosan megkötött üzembentartási megállapodás aránytalanul magas összegben határozta meg a visszabérlés díját,

A bíróság a keddi és a szerdai tárgyalási napon a vádlottat, a sértett képviselőjét és öt tanút hallgatott volna meg.