Cáfolják a melegvizes kórházi sztorit!

Az év elején egy pécsi történettel jelentkezett egy facebookos blogoldal, a kórházi.sztorik.blog: egy beteg arról írt, hogy a pécsi szájsebészeti klinikán egy héten belül háromszor altatták, majdnem meghalt, kivették az összes fogát és nem tudott fürdeni, mert nem volt melegvíz. A bejegyzésnél az oldal szerkesztői azt írták, hogy a hír „frissen érkezett”, de két és fél éves a történet, és bár azt mondják, hogy a másik felet is meghallgatják, az egyetem szerint őket nem keresték meg, és nem is fedik a valóságot az állítások. Független betegjogi képviselő pedig két évtizede dolgozik az intézménynél. 

A pécsi eset kapcsán megkerestük az oldal szerkesztőit, hogy milyen módon ellenőrzik az adott oldalon megjelenített tartalmak hitelességét, valóságtartalmát, és azt is tudni szerettük volna, hogy a kórházat is megkérdezték-e, illetve az intézmény álláspontjának is helyet adnak-e.

Az oldal szerkesztője telefonon azt mondta, miután többször megpróbáltunk vele egyeztetni a nyilatkozatáról, hogy szétperel bennünket, majd kollégánkat se**nyalónak nevezte és tényként közölte: a Fidesz leváltása után nem lesz munkánk.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az esetet közlő nyugdíjas férfival telefonon és e-mailben is egyeztettek (egy freemailes e-mail-címet mi is kaptunk, egyelőre várjuk az illető jelentkezését), de nem találkoztak vele személyesen, holott más esetekben – például egy szombathelyi ügyben – ez is megtörténik. A szerkesztő állította: „mindig” helyet adnak a másik fél véleményének, megkeresték a pécsi intézményt is.

Ennek nyomát azonban mi nem találtuk meg a Facebook-oldalon, valamint az egyetemen érdeklődésünkre azt mondták, hogy nem kereste őket senki az ügyben, sem írásban, sem telefonon, így nem is tudták elmondani az álláspontjukat.

A Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatója, dr. Nagy Ákos egyetemi docens lapunknak azt mondta, hogy azonnal utánanéztek az ügynek és a karbantartókkal is egyeztettek. Mint a vizsgálatuk során kiderült, valóban volt betegük ilyen panaszokkal, egy hölgy, de ez 2015-ben volt, ráadásul nem is altatták háromszor, erre mindössze egyszer került sor, háromszor ezt nem teszik meg, mivel az ellenkezne a szakma szabályaival. A klinika szerint továbbá nem volt élet-halál között a beteg, hiszen nem életmentő beavatkozásról volt szó, hanem egy csonthártyagyulladásról.

A vízellátással kapcsolatban az igazgató azt mondta, hogy az épület alagsorából érkezik a melegvíz a felsőbb szintekre, így van, amikor egy-két percet is várni kell, míg a víz eljut a második emeletre, oda, ahol a női beteg is feküdt és fürödni szeretett volna, de a melegvízellátás folyamatosan biztosított.

A történetet egyébként egy hölgy küldte be az oldalra, és az ő eredeti elbeszélésében az is szerepel, hogy két és fél éve történt az eset, ráadásul a nő azt is jelezte, hogy a helyzet azóta már megoldódhatott, és nagyon kedvesek, rendesek, türelmesek voltak vele az orvosok és a nővérek. Ez utóbbi sorokat azonban törölték az oldal szerkesztői.

Bár panaszkodott a beteg, nagyon megdicsérte az orvosokat és az ápolókat – ezt viszont már nem közölték

A pécsi klinikákon egyébként épp a vitás esetek miatt is külön, nem az egyetem alkalmazásában álló, jogvédelmi szolgálat keretein belül dolgozó betegjogi képviselő áll rendelkezésre immár közel húsz éve, akinek az a feladata, hogy segítséget nyújtson. A klinikai intézményhálózat nagyságából és az ott ellátott évenkénti milliós betegszámból adódóan pedig szükség lehet erre a szolgáltatásra.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ bejegyzésre adott tájékoztatása szerint ugyanakkor minden egységük, így a szájsebészeti klinika is folyamatos betegellátást biztosít. A klinikán – lakóhelytől függetlenül – senkit nem utasítanak el, aki sürgősségi fogászati és szájsebészeti ellátásra szorul. A fekvőbeteg osztályon folyamatosan hideg-, melegvizes tisztálkodási lehetőség áll a betegek rendelkezésére.

Lapunk munkatársa az elmúlt napokban nem kapott választ sem a posztot eredetileg beküldő hölgytől, sem pedig a blog által megadott férfire utaló e-mail-címről.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés