Cél a megtermékenyítés

Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos ünnepségét, a Szentágothai Napot a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának keretében.

A program részeként rendezték meg a GINOP-2.3.2-15-2016-00021 számú „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” című projekt sajtó nyilvános megnyitóját, ahol Prof. Dr. Kovács L. Gábor, a projekt szakmai vezetője mutatta be a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló, 100% támogatási intenzitású pályázatot.

A projekt elvárt kimenetele, hogy a Pécsi Tudományegyetem vizsgálatai gyakorlatban is használható, gazdasági vonzatokkal is rendelkező eredményeket szolgáltassanak: koncepciójában az alkalmazott kutatást célozza. A projekt célja, hogy sikeresen hangolja össze az egyetemi kutatás, a klinikai gyakorlat, illetve a vállalati szféra piaci igényeinek területeit. Szakmai, kutatási szempontból a végleges elvárás pedig az, hogy az eddig mesterséges megtermékenyítéssel elért 30%-os eredményességet 50% fölé emelje. Mindezt egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztését.

A rendezvény a GINOP-2.3.2-15-2016-00021 számú „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” című projekt támogatásával jött létre.

Hirdetés