Újabb fejlesztések a világörökségnél

Komoly források érkezhetnek 2012-ben a pécsi világörökségi helyszínekhez, miután az országgyűlés elfogadta a világörökségi törvényt. A jogszabály összesen évi 400 millió forintot biztosít a magyarországi UNESCO-helyszínek fejlesztésére. Pécsen kisebb-nagyobb fejlesztésekkel még látogatottabbá tennék a helyszíneket.

A 2012-ben életbe lép az a régóta várt törvény, amely a világörökségi helyszínek üzemeltetésében, fenntartásában, népszerűsítésében nyújt segítséget. A jogszabállyal ugyanis egy 400 millió forintos keret is megnyílik, a forrásból pedig a hazai UNESCO-helyszínek fejlesztéséhez, a látogatók számának növeléséhez tudnak hozzájárulni a fenntartók.

Mint azt Bozóky Anita, a pécsi világörökségi helyszíneket menedzselő Zsolnay Örökségkezelő Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a Pécsnek segítséget jelentő forrás két részből áll, ám egyik sem fordítható működésre, azaz a rezsiköltségek és abérek kigazdálkodására.

Az összeg egyik felét, mintegy 17 millió forintot arra használhat fel a fenntartó, hogy kezelési tervet készítsen, kialakítsa azt a működési modellt, amely összhangba került a nemzetközi irányelvekkel. Az automatikusan érkező összegen felül további, mintegy tízmilliós összeghez azonban már pályáznia kell az örökségkezelőnek.

Ez utóbbival kapcsolatban megtudtuk: elsősorban turisztikai fejlesztésekre nyílik majd lehetőség a mintegy tízmillió forintból. A pénzből az ókeresztény helyszínek népszerűsítésére, felújítására, az érdeklődők tájékoztatását szolgáló eszközök fejlesztésére költhetnek majd.

Bozóky Anita azt mondta, a látogatószám folyamatos emeléséhez manapság már nélkülözhetetlen, hogy a kiállítóterek komoly multimédiás szolgáltatásokkal bírjanak. Azt mondta, jövőre a tervek szerint lecserélik az érintőképernyőket, projektoros vetítőberendezést vásárolnának. Az sem elképzelhetetlen, hogy a turisták háromdimenziós filmeket is megtekinthetnek a fejlesztéseknek köszönhetően.

Az ügyvezető szerint a mai világban az emberek interaktivitásra vágynak, szeretnének részesei lenni a látottaknak; „a puszta, mozdulatlan kiállítási tárgyak, falak, romok kora már elmúlt” – mondta. Éppen ezért a pécsi világörökségi helyszínek élményszerű bemutatása érdekében nagy hangsúlyt fektetnek múzeumpedagógiai programok szervezésére, amelyek keretében a lakosság lehető legszélesebb körének nyújtanak érdekes, színvonalas, egyben ismeretterjesztő kikapcsolódást.

Hozzátette: a cél, hogy a turisztikai vonzerő növekedjen, ezért szintén tervben van, hogy LED-falat létesítenek, s a Cella Septichora Látogatóközpont megnyitása óta egyszer sem üzemelő vízesést is be tudják indítani egy hiányzó berendezés beszerzését követően.

Hirdetés