Decemberben nyílik a koncertközpont

Biztosra vehető, hogy december elején megtarthatják az első koncertet az új Pécsi Konferencia- és Koncertközpontot. Az illetékesek szerint az ősz végén elindulhat a műszaki átadás-átvétel, ezt követően pedig próbáktól lehet hangos Európa egyik legmodernebb ilyen típusú intézménye.

Egry Dóra, a beruházást levezénylő Pécs2010 Menedzsmentközpont Kft. fejlesztési igazgató-helyettese arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy a március óta szerkezetkész házban a külső burkolás legvégső fázisában járnak a kivitelező Arcadom Zrt. szakemberei. A mészkőből és üvegből álló homlokzati elemek felhelyezésével egy időben folyik a hangversenyterem akusztikai burkolása, valamint a próba- és különtermek gépészetének kialakítása tölti ki a több száz építőmunkás mindennapjait.

Az igazgató-helyettes szerint semmi akadálya annak, hogy novemberben megindulhasson a műszaki átadás-átvétel és a használatbavétellel kapcsolatos eljárás, majd december elején, nagy valószínűséggel kilencedikén felcsendülhessenek az első zenedarabok a többfunkciós épületben.

Mint ismert, a kivitelező szerződés szerint szeptember 30-i átadással vállalta el a munkát, ám időközben kiderült, hogy az évekkel ezelőtt lefolytatott talajmechanikai vizsgálat alkalmatlan volt a tervek elkészítésére. Az alapozási munkák során a drágább és időigényesebb cölöpözési eljárással kellett dolgozni. Emiatt az önkormányzatnak 300 millió forintos plusz költsége keletkezett, s a határidő is meghosszabbodott 49 nappal.

Eldőlt ugyanakkor, hogy a házat a Zsolnay Kulturális Negyeddel együtt a több új feladattal kibővülő Zsolnay Örökségkezelő Kft. működteti majd. A kettős ügyvezetésről is döntött a város, így Bozóky Anita a Pécsi Művészetek és Irodalom Háza korábbi, az ókeresztény értékeket üzemeltető társaság jelenlegi vezetője a kulturális-, művészeti és örökségvédelmi szakmai tevékenységéért lesz felelős. Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kft. jelenlegi ügyvezetője az ingatlan- és az üzleti hasznosításhoz kapcsolódó feladatokat koordinálja majd.

A decemberi nyitókoncerten a várhatóan világsztárokkal kiegészülő Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában csendülnek fel zenedarabok.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés