10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaDemonstrációk: az egész város bedugulhat

Demonstrációk: az egész város bedugulhat

Tiltakoznak és a munkavállalói jogok érvényesítéséért harcolnak országszerte a szakszervezetek. A megmozdulások a héten Pécset is elérték. Kedden a Vasas Szakszervezeti Szövetség aláírásgyűjtésbe kezdett, a hét további részében pedig a hatos út forgalmát lassítják az érdekvédelmisek.

Az ország tíz nagyvárosa után Pécsett is egész napos aláírásgyűjtést folytató Vasas Szakszervezeti Szövetség a Kossuth téren állította fel standját, s tizenegy órától nagy is volt a sürgés-forgás az ívek körül a Konzum Áruház sarkában. Mint azt Spieglné Balogh Lívia, a szövetség alelnöke lapunknak elmondta, érzésük szerint a kormány a munkavállalókkal akarja megfizettetni az államadósságot és a költségvetési hiányt. A Nemzeti Konzultáció intézménye után így ők is a lakosok véleményére kíváncsiak, ezért egy tíz pontban összefoglalt tiltakozó ívet íratnak alá az emberekkel.

Mint mondta, elsősorban a béralapú elvonások mértéke miatt, a szociális párbeszéd megszűnése, az új közmunkarendszer és a munkavállalói jogok csorbítása miatt indult meg az akció. Ennek során eddig hatvanezer aláírást gyűjtöttek össze országszerte, s több ezer szignót remélnek a baranyai megyeszékhelyen is. Az eredményekről a kormányt és az országgyűlési képviselőket tájékoztatják majd.

A keddi eseményen megjelent Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke is, akitől a hét várható forgatókönyvét tudtuk meg. Mint elmondta, a budapesti D-day elnevezésű akcióhoz és az azt követő, szintén fővárosi tüntetéshez eddig hetven szakszervezet és társadalmi szervezet csatlakozott; ennek felvezetését tartják csütörtöktől Pécsett.

A megmozdulás során a már említett témák kapcsán forgalomlassításra kell számítani a város több pontján, a 6-os úton és az 57-es úton reggel nyolctól délután fél ötig. Az utak városba befelé és onnan kifelé vezető szakaszain félpályás demonstrációkra is készülnek, így különösen a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején komoly torlódásokra kell számítani csütörtökön és pénteken.

A hétvégére a fővárosba utaznak a tiltakozók az ország minden tájáról, s reményeik szerint több mint százezren vesznek majd részt a Kossuth téri demonstrációban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő