Deutsch: hazánk digitális hatalom lehet

A digitális nemzeti konzultáció levezénylésével megbízott EP-képviselő azt mondta, helytelennek tartotta az internetadó kiterjesztéséről szóló elképzelést. Deutsch Tamás szerint Orbán Viktor miniszterelnök bölcs döntést hozott, amikor visszavonta az erről szóló előterjesztést. A politikus reményét fejezte ki, hogy a konzultáció és a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország a térség digitális hatalmává válhat.

Magyarország a digitális fejlődést tekintve egy olyan 3-5 éves, rendkívül nagy léptékű fejlődési szakasz előtt áll, az elkövetkezendő évtizedekre eldől, milyen módon tud majd mindenki hozzáférni az internethez. Ezért érdemes a digitális fejlődésről társadalmi, nemzeti konzultációt kezdeményezni. Ezt megelőzően azonban a szakmai szervezetekkel folytatnak párbeszédet – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az M1 Az Este című műsorában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió a digitális hozzáférés kapcsán elfogadott egy irányelvet, miszerint 2020 végére valamennyi uniós tagállamban minden háztartásban meg kell teremteni a szélessávú elérés lehetőségét. Ez egy állami kötelezettség, a fejlesztéseket azonban csak a piac szereplőivel együtt lehet megvalósítani. Magyarország éllovas lesz ebben a tekintetben, 2018 végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szélessávú internet – tette hozzá.

Szerinte az embereket a többi közt arról kell megkérdezni a nemzeti konzultáció során, hogy vezetékes-, vagy mobilinternet-fejlesztést szeretnének. Nagyon fontos kérdésnek nevezte azt is, milyen lépéseket kell tennie az államnak, hogy a minél színvonalasabb, gyorsabb és olcsóbb internetszolgáltatás érdekében versenyezzenek a szolgáltatók. Ide sorolta azt is, milyen intézkedésekkel tudja az állam az egyébként külön-külön kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókat a piaci erőfölénnyel szemben megvédeni. Fontosnak nevezte azt is, hogy az internetes zaklatásokkal kapcsolatban milyen konkrét jogalkotási lépéseket tartanak indokoltnak a felhasználók.

Az internetszabadság, a netsemlegesség kérdése az előttünk álló évek egyik legfontosabb kérdése – hangoztatta Deutsch Tamás, aki kiemelte: az internetelérést biztosító szolgáltatók egyre nagyobb mértékben tartalmat is szolgáltatnak. Helyes-e, ha az internetszolgáltató preferálja az általa előállított tartalmakat, és így drágábban, nehezebben lehet hozzájutni más tartalmakhoz? – vetette fel.

Nem egy ezoterikus ügyről van szó, hanem egy nagyon konkrét, nagyon kézzelfogható, az internethasználat hétköznapjait érintő kérdésről – fűzte hozzá a fideszes EP-képviselő, aki megemlítette azt is, hogy nincs még egységesnek mondható szabályozási irány e tekintetben.

Beszélt arról is, hogy ő helytelennek tartotta az internetadó kiterjesztéséről szóló elképzelést. Nagyon komoly társadalmi tiltakozás fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban, és helyes, bölcs, politikai erőről tanúbizonyságot tévő döntésnek tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök visszavonta ezt az elképzelést, s ezzel együtt meghirdette az internet fejlesztéséről szóló konzultációt.

Én hiszem, hogy az internetről szóló konzultációnak köszönhetően Magyarország a térség vezető digitális gazdaságává, hatalmává válhat – fogalmazott Deutsch Tamás.

Hirdetés