13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaDinamikus fejlődés előtt a megye

Dinamikus fejlődés előtt a megye

Elődeink értékeit továbbfejleszteni – erről beszélt a megyenapon a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Nagy Csaba.

A megyei vezető hangsúlyozta, hogy 1694. október 10-én adományozta I. Lipót Baranya Vármegye címerpecsétjét, amely a hódoltság után újjászerveződő vármegye területi és politikai egységének helyreállítását jelképezte, a megye önállóságának szempontjából alapvető fontosságúnak és hosszú távon is meghatározónak bizonyult.

[su_note note_color=”#84def8″]Éppen húsz éve, 1996 óta – a megyei közgyűlés döntésével – minden esztendőben október 10-én ünnepeljük a megye napját. Az idei megyenapot a nemrégiben felújított szászvári várban tartották. Nagy Csaba a megyei fejlesztések kapcsán elmondta, hogy 89 pályázatot írt meg a hivatal, uniós forrásokkal és kormányzati segítséggel soha nem látott lehetőségek nyíltak meg.[/su_note]

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta: A Baranya Megyei Közgyűlés rendelete alapján évente díjat kapnak azok a személyek, akik különösen sokat tesznek a megye fejlődése érdekében, hagyományosan a megyenapon adták át.

2016-ban Pro Comitatu díjat vehetett át Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet elnöke a helyi kultúra és civil kezdeményezések terén végzett kiemelkedő munkája, illetve a megyei kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében tett tevékenysége elismeréséül.

A Baranya Fejlődéséért Díjat Kleisz Zoltán, a Matro Kft. ügyvezetője kapta Baranya megye gazdaságának egészét szolgáló kiemelkedő szakmai teljesítménye és eredményes gazdaságfejlesztési tevékenysége elismeréséül.

Kulturális, Művészeti és Sajtódíjat dr. Pap Norbert vette át a politikai földrajz, a területfejlesztés, valamint a kulturális kapcsolatok fejlesztése területén kifejtett munkássága, továbbá a Zrínyi emlékévhez kapcsolódó tevékenysége elismeréséül.

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészséges Baranyáért Díjat adományozott kiemelkedő szakmai munkája, elkötelezettsége, aktív közéleti szerepvállalása elismeréseként a dr. Takács József orvosnak.

A Koltai Péter Díjat kiemelkedő szorgalmával, országos és nemzetközi zenei versenyeken elért kimagasló eredményeivel nyerte el Sterner András, a pécsi Művészeti Gimnázium első éves tanulója.

A Közrend- Közbiztonsági Díjat az évben dr. Ekkert József rendőr-ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese kapta több éves, a közrend-közbiztonság területén végzett szakmai munkája, magas színvonalú szakmai ellátása elismeréséül.

A Nemzetiségekért Díjat Dudás Gyula vehette át a drávamenti horvátság kultúrájának és nyelvének megőrzése érdekében, a drávamenti horvátok közösségében végzett több évtizedes munkája elismeréséül.

Hagyományosan a Megyenap keretében kerül sor a Baranya Megyei Mérnöki Kamara „Aranygyűrűs Mérnöke” díj átadására. A díjat 2016-ban Baumann Mihály a PTE Műszaki és Informatikai Kar Gépészmérnöki Tanszék tanszékvezetője kapta.

A megyenapi műsorban fellépett többek között a Lakner Tamás által vezetett Bartók Béla férfikar valamint a Misina Táncegyüttes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő