Egészen más lesz a pécsi vízelvezetés

Bár Pécs nem a vizek városa, egy-egy nagyobb felhőszakadás megmutatta, hogy a Mecsek lankáin lezúduló csapadék milyen károkat tud okozni. Az elmúlt években rengeteget áldoztak arra, hogy ne legyen így. Már komoly eredményeket ért el a város, de munka még nem ért véget.

A pécsiek közül sokan emlékezhetnek a 2010-es esztendő nyarára, amikor hetekig esett az eső, aminek következtében a város mélyebben fekvő területeit elöntötte a víz, utakat mosott alá a dombos részeken, házakat áztatott el a csapadék, a patakok pedig nem is bírták és kiöntöttek medrükből. Ám sokszor nem kellett több hetes eső ahhoz, hogy romboljon a víz, hiszen a klímaváltozás miatt egy-egy felhőszakadás is villámárvizeket idézett elő.

Az új városvezetés ezért cselekedett, és 2011-ben máris 70 millió forint értékű munkákat végeztek el, például több helyen új árkokat alakítottak ki.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere közölte, 2013-ra olyan fejlesztési tervet tett le az asztalra a Pécsi Városfejlesztési Zrt. – amire később 500 millió forintos pályázati pénzt nyertek el –, amelynek révén 2015-ben a városban nagyon komoly vízelvezetési munkákat hajtottak végre: zsiliprendszereket, hordalékfogókat építettek, a Pécsi-víz medrét is rendezték – ez kulcsfontosságú a hegyről érkező csapadék elvezetésében.

árvíz védelem

Ezzel azonban nem értek a feladat végére, hiszen jövőre – négy nyertes pályázatnak köszönhetően – közel másfél milliárd forintot áldoznak a felszíni vizeket elvezető patakok, vízfolyások rendbetételére.

Pál Miklós önkormányzati képviselő közölte, a Lámpás-patak, majd pedig a Meszes-patak rendezésével folytatódik a nagyszabású program.

A Pécsi-vízbe torkolló patakok a keleti városrész csapadékvizeinek fő befogadói: az elmúlt években számos lakossági bejelentés érkezett, mert a patakok eltömődtek, a vizet biztonsággal már nem voltak képesek elszállítani. Volt, ahol alámosták a partfalakat, kerítéseket, az épületek és az utak alapjait.

A jövőre induló, 2018-ban befejeződő projekt keretében rendbe teszik, s ahol kell, kiszélesítik, megszabadítják a medrüket a felgyülemlett hordaléktól, növényzettől. És ugyanez a feladat várja a kivitelezőket a magyarürögi vízfolyásnál a nyugati városrészben is.

vizes_tablazat
A fejlesztési forrás nagy részét, több mint 700 milliót viszont arra költenek, hogy a város legmélyebben fekvő területein a csapadékvíz elvezető-rendszer fejlesztése is megtörténjen az Uránbányász tértől az Ipar utcáig tartó szakaszon. Ez gyakorlatilag 6-os számú úttól a vasútig terjedő terület csapadékvizeit fogadja be a belváros és Uránváros között.

Emlékezetes, hogy ezen a részen rendszeresen fordult elő hatalmas zivatarok idején kisebb-nagyobb „árvíz”, mert a rendszer nem tudta elvezetni a csapadékot, vagy éppen hiányoztak a vízelnyelők. A fejlesztés során a meglévő csatornahálózatot bővítik, de újabbakat is kell építeni, ahol a vízelvezetés jelenleg nem megoldott. A teljes mélyvonal hosszán az úttesten megálló csapadékvíz elvezetésére új víznyelőket alakítanak ki.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés