5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaEgy óra alatt kapták el a karácsonyi rablókat

Egy óra alatt kapták el a karácsonyi rablókat

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. december 25-én 19 óra 38 perc körüli időben Pécsett a Zsolnay Vilmos utcában a járdán álldogáló férfihoz két fiatal lépett, akik beszélgetést kezdeményeztek vele, váratlanul egy egyik a falnak lökte, az egyensúlyvesztését kihasználva társa a zsebéből eltulajdonította pénztárcáját, benne készpénzzel és irataival, majd elmenekültek – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszínre érkező járőrök a beszerzett adatok alapján beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két személyt.

A 21 éves Cs. Józsefet és 15 éves társát a rendőrök 20 óra 45 perckor a helyszín közelében elfogták, a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták. Az eltulajdonított értékek egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A Pécsi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, mely során a nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő