10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaEgymillió család kap adókedvezményt

Egymillió család kap adókedvezményt

Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin felidézte: 2010-ben lényegében nem létezett a családi adókedvezmény, hiszen csak a három vagy annál több gyereket nevelő családoknak járt valamilyen formában. Hozzátette, akkor mindössze 12,6 milliárd forintot fordított erre a kormány.

Az államtitkár kiemelte, azóta jelentős előrelépések történtek, ugyanis az egy- és kétgyermekes családokra is kiterjesztették a támogatást. 2015-ben pedig már 240 milliárd forintot szán erre a kormány, ez hússzoros növekedést jelent öt év alatt – hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint idén egy család átlagosan több mint 240 ezer forintot takarít meg az adókedvezménynek köszönhetően.

Novák Katalin emlékeztetett nyári bejelentésére is, amely szerint 2019-ig évente ötezer forinttal emelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, amelynek eredményeképp a jelenlegi húszezer forint helyett havonta 40 ezer forint marad majd a családoknál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő