Egyre több cég tartozik?

Tavaly az adótartozás behajtására 157 835 cég ellen rendelt el végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a végrehajtás által érintett adótartozások összege egy év alatt 4,2 százalékkal, 1132,4 milliárd forintra növekedett – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel szerdán.

Az összes folyamatban lévő végrehajtási ügy száma a múlt év végére 361 956-ra nőtt, 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A vállalkozásoktól 924,7 milliárd, a magánszemélyektől pedig, 207,7 milliárd forintot igyekszik végrehajtással beszedni az adóhivatal.

Tavaly 347,5 milliárd forintot sikerült az adóhatóságnak végrehajtani; 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy az előző évben. (A NAV tájékoztatása szerint a 2013-ban befolyt mintegy 10 milliárd forintos többlet teljes egészében rendkívüli bevételből származott). A működő társaságok 288,8 milliárd forintot fizettek be, a nem működőktől – felszámolás, csődeljárás alatt állóktól – viszont mindössze 5,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára. Ez utóbbi körhöz tartozóknál évről évre halmozódik az adótartozás, és alig van esély a milliárdos hátralékok behajtására – jegyzi meg a feketelista.hu.

Megdöbbentő adatnak nevezik, hogy a nem működő cégek teljes adótartozása – aminek csak egy része adóvégrehajtással érintett – és következményei, az ehhez kapcsolódó elmarasztalások összege egyetlen év alatt 11,7 százalékkal növekedett, és tavaly év végén 2508,1 milliárd forintra rúgott. Ennek mintegy 40 százaléka szankciókból – bírság, késedelmi pótlék – adódik.

A leghatékonyabb behajtási forma továbbra is az inkasszó; a 347,5 milliárdos bevétel több mint a felét, 183,3 milliárd forintot így sikerült beszedni. A NAV és a pénzintézetek között létrejött kommunikációs csatornának köszönhetően mintegy 33 százalékkal nőtt a magánszemélyekre elrendelt inkasszók száma, és mintegy 10 százalékkal az így elért bevétel. Van, akiket csak a végrehajtás elindítása döbbent rá adófizetési kötelezettségükre; ők tavaly 150,7 milliárd forint adótartozást egyenlítettek ki.

A feketelista.hu összesítése szerint a 2015 első hetén közzétett folyó adóvégrehajtások mintegy 65 százalékát közép-magyarországi cégek ellen rendelték el; tavaly a főváros és Pest megye több mint 84 ezer vállalkozásánál jelentek meg a végrehajtók. Az adatokból az is kiderül, hogy az ország 19 megyéje közül tizennyolcban – az előző évi ugyanezen időszakhoz képest – csökkent az adóvégrehajtással szankcionált cégek száma; illetve egyetlen megyében, Hajdú-Biharban nőtt, 5,7 százalékkal.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés