5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaEgyre több fiatal venne lakást

Egyre több fiatal venne lakást

Kedvet kaptak a fiatalok a lakásvásárláshoz egy friss felmérés szerint, ezzel egyidőben a megtakarítási célok között is első helyre lépett a lakásra gyűjtés – mondta el egy ingatlanpiaci szakértő szombaton, az M1 aktuális csatornán.

Amíg korábban a fiatalok többsége az albérletet tekintette a különköltözés lehetséges megoldásának, egy kereskedelmi bank felmérése szerint most már a válaszadók 40-40 százaléka említette, hogy lakásvásárlásban, illetve -bérlésben gondolkodik – mutatott rá Birinyi Judit, az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat irodavezetője.

Kiemelte, hogy nagyon jó lakástakarék-pénztári lehetőségek vannak, ezzel négy bank is foglalkozik. Hangsúlyozta, hogy a fiatalok a jövedelmük egy részét már nem albérletre költik, inkább félreteszik lakásvásárlásra.

Elmondása szerint most már húsz százalékos önerővel lehet felvenni hitelt. Kifejtette, hogy az ezzel nem, csak lakástakarékkal rendelkező fiatalok az önerőt egy tehermentes pótfedezettel kiválthatják. Ez szülői segítséget jelent, de a szülők nem kötelezik el magukat 15-20 évre, mert amint összejön az önrész, lehetőség van ennek tehermentesítésére.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy az utóbbi 12 év alatt nem volt a jelenlegihez hasonlóan kedvező forinthitel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő