Egyszerűbb lesz a pécsi mozgássérültek élete

Átadták a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) gyógyászati segédeszközök kölcsönzésére szolgáló logisztikai bázisát Pécsen csütörtökön – írja az MTI.

A Mohácsi és a Tüskésréti út sarkán emelt 420 négyzetméteres ingatlan része a szervezet hat logisztikai központból álló országos hálózatának, amelyet szeptember végéig alakítanak ki – mondta el Kogon Mihály, a MEREK igazgatója az eseményen újságíróknak.

Hozzátette: az egymilliárd forint európai uniós támogatásból a pécsihez hasonló központ épült Győrben, Debrecenben és Mórahalmon, a székesfehérvári és a miskolci egység a következő hetekben készül el.

Kogon Mihály közölte, a Guruló Műhelyhálózattal együttműködve megvalósított projekt olyan házi gondozást segítő kellékek kölcsönzésére, nyújt lehetőséget, mint az elektromos ágyak, emelők, higiéniai, továbbá a járást és otthoni akadálymentesítést segítő eszközök.

A visszahozott kellékeket fertőtlenítjük, javítjuk, tároljuk, hogy szükség esetén újra kölcsönözhetőek legyenek – jegyezte meg.

A MEREK igazgatója elmondta: Magyarországon kevésbé ismert, hogy lehet kölcsönözni gyógyászati segédeszközöket, ezért feladatuknak tekintik, hogy a szolgáltatást, a kellékeket ismertté tegyék az érintettek körében.

Korszerű, hatékony eszközökről van szó, amelyek jelentősen megkönnyítik a családok helyzetét, segítik a felépülést, a mielőbbi visszatérést a munkába – mondta Kogon Mihály.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban olvasható, hogy a logisztikai hálózat különösen nagy segítség lehet az évente 13-15 ezer csípőtájéki operáción átesett betegnek, 3-4 ezer elektromos kerekesszéket használó és 8-10 ezer súlyosan, halmozottan fogyatékos embernek, továbbá gondozóiknak.

Szekeres Pál, a fogyatékosok társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztos arról szólt, hogy a MEREK logisztikai hálózata régi hiányt pótol.

A bázisok megváltozott munkaképességű embereknek teremtenek munkahelyeket, és hozzájárulnak a társadalmi szemléletváltáshoz, a fogyatékkal élők integrációjához – mondta.