Egyszerűsödik az uniós pályázati rendszer

Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd – hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön.

A jövőben csak elektronikus formában lehet majd pályázni, és a megújuló elektronikus felületen követni lehet majd a teljes pályázati életcikluson keresztül az ügyintézési folyamatot.

Csökken a pályázathoz beadandó dokumentumok száma, például az adóhatósági, cégnyilvántartási, illetve földhivatali papírokat az intézményrendszer szerzi be.

Egyszerűbb lesz a változások bejelentése is, a jövőben elegendő lesz egyetlen változást bejelentő űrlapot kitölteni, és majd az intézményrendszer dönti el, hogy azt változás bejelentésként vagy támogatási szerződés módosításaként kell-e értelmezni.

Továbbra is marad a korábban is létezett pályázati eljárás, de a közszférában a pályáztatás helyett kijelölés alapján lesz a forráskihelyezés. A területi programok, illetve a közösségvezérelt helyi fejlesztések esetében a helyi szereplőknek lehetőségük lesz a kiírásban, illetve a döntésben részt venni, a 300 millió forint alatti beruházásoknál pedig egyszerűsített eljárást vezetnek be.

Jövő év január elsejétől a vállalkozások közteherviselését figyelembe veszik a biztosíték nyújtási kötelezettségüknél, az előlegnyújtásnál pedig a projekt sajátosságait is figyelembe veszik és ehhez kapcsolják a kifizetés ütemezését. Ha valaki a vállalt ütemezés szerint végzi a beruházását, annál a fenntartási kötelezettség ideje alatt a garancia mértéke jelentősen csökken.

Változik a támogatás kifizetésének és az önerő igazolásának szabályozása is, a jövőben a támogatást szinte annak teljes összegében kifizetik, és csak az utolsó 10 százalék lehívásához kell igazolni az önerő rendelkezésre állását.

A “jó pályázókat” honorálják, a “rosszakat” pedig szankcionálnák azzal, hogy azok, akik a 2007-2013-as időszakban nem fejezték be a projektjüket a vállalt határidőben és módon, azok a 2014-től induló időszakban addig nem juthatnak támogatáshoz, amíg be nem fejezték az előzőt.

Nem jelennek meg olyan pályázati kiírások, amelyek keretösszege 1 milliárd forint alatt lenne, továbbá a pályázati felhívás megjelenése és a benyújtási időtartam kezdete között legalább 30 napnak el kell telnie.

Csökken a pályázatokhoz elszámolható közvetlen és közvetett költségek mértéke. A fejlesztésekre rakódó, de annak nem a szakmai érdemi megvalósítására fordított költségtételek együttesen 12,5 százalékban lettek maximalizálva, ellentétben a korábbi időszakkal, amikor azok elérhették a 35,5 százalékot is.

A 2007-2013-as időszakban a közvetlen költségek mértéke fél százaléktól 12 százalékig mozgott, az új időszakban maximálisan 7 százalék lehet. Ezen belül a terület előkészítésére a korábbi 0-6 százalék helyett maximum 2 százalékot, a projekt előkészítésére, tervezésre a korábbi 0,5-6 százalék helyett legfeljebb 5 százalékot lehet az új időszakban elszámolni.

A közvetett költségek mértéke maximálisan 5,5 százalékot tehet ki a korábbi 6-23,5 százalék helyett. Például a projektmenedzsmentre 2-12 százalék helyett legfeljebb 2,5 százalékot, közbeszerzésre 1-1,5 százalék helyett 1 százalékot, műszaki ellenőrzésre 2-7 százalék helyett 1 százalékot, könyvvizsgálatra 0,5-1 százalék helyett maximum 0,5 százalékot, tájékoztatásra a korábbi 0,5-2 százalék helyett 0,5 százalékot lehet fordítani.

Hirdetés