Együttműködést indítottak

2013 tavaszán a Kreatív Ipari Klaszter és a Kék Gazdaság Innovációs Klaszter együttműködést indított egy újfajta („kék”) szemléletű rendezvényszervezési- és megvalósítási szolgáltatás kidolgozásában. Ennek eredményeként szeptember 23-án a két klaszter vezetősége, valamint csatlakozó klasztertagjaik sajtótájékoztató keretében megköti a közös együttműködésről szóló konzorciumi szerződést.

Az együttműködés fő célkitűzése egy olyan „KÉK” minősítési rendszer kidolgozása, mely alkalmas a rendezvények, konferenciák, fesztiválok gazdasági, társadalmi, ökológiai vizsgálatára, s az alapján költség- és környezetkárosító hatásainak csökkentésére, ilyen irányú javaslatok megfogalmazására.

A „kék gazdaság” fogalma a környezettudatosság mellett fontosnak tartja a gazdasági és társadalmi szempontokat is. A hulladékok felszámolásán túl figyelembe veszi az anyagok elégtelen hatékonyságú felhasználását, illetve egyik folyamat melléktermékét inputként jelenteti meg egy másikban. További kiemelt szempontja a helyben elérhető erőforrások felhasználása, mely egyben a gazdasági folyamatok élénkítését is jelenti.

A két klaszter közös célja ezen eszmerendszer alapján olyan megoldások, technológiák, megjelenési lehetőségek kidolgozása, melyek versenyképesebbé tehetik tagjaikat a rendezvényszervezés és kivitelezés beszállítói körében.

A sajtótájékoztatón a Kék Gazdaság Innovációs Klaszter és a Kreatív Ipari Klaszter menedzsment szervezeteinek vezetősége (Bedőné Károly Judit és Keresnyei János) ismerteti a Kék Rendezvény Konzorcium célkitűzéseit, majd Pécs város meghatározó rendezvényszervező és energetikával, megújuló energiaforrások tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cégeinek képviselőivel együtt aláírják a konzorciumi szerződést.

Hirdetés