EKF: közmeghallgatás köz nélkül

Az Európa Kulturális Fővárosa program turisztikai hatásairól tartottak a közmeghallgatást városházán, amelyen a 2010-es évet értékelték a szakmában dolgozó szakemberek – az eredmény felemás.

Az elvileg a városlakók véleményének kinyilvánítására hivatott közmeghallgatáson a megjelent önkormányzati képviselőkön, sajtómunkásokon, s néhány szakemberen kívül civilek nem tették tiszteletüket, így csak szakmai beszámolókat hallhattak a résztvevők.

Az Európa Kulturális Fővárosa program turizmusra gyakorolt hatásáról, a hozzá kapcsolódó marketingtevékenységről elsőként a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője, Hegyi Zsuzsa beszélt.

Az igazgató előadásában közölte, Pécs nemzetközi kommunikációjára szerény, mindössze harmincmillió forintot tudtak áldozni, ám a külképviseleteknek köszönhetően jelentős népszerűsítő munkát végezhettek.

Péccsel közel háromszáz különböző tudósításban, cikkben foglalkoztak, s egy 1,7 millió példányszámban megjelenő katalógusba is bekerült a város.

A szakember szerint kettős feladatuk volt, az embereket és a szakmát kellett meggyőzniük arról, hogy 2010-ben érdemes Pécsre utazni. Mint mondta, ez utóbbi volt a könnyebb feladat. A statisztikák szerint ugyanis az emberek 97 százaléka nem közvetítőn keresztül, hanem egyénileg érkezik Magyarországra.

A nemzetközi promóciónak májusra már érzékelhető hatása volt, s az osztrák turisztikai hivatal kutatása szerint pedig a megkérdezett „sógorok” négy százaléka a felmérés során leszögezte: 2010-ben vagy 2011-ben mindenképpen ellátogat Pécsre. A déli szomszédainknál, a Jugoszláv utódállamokban szintén nagy hangsúlyt fektettek Pécs népszerűsítésére.

A Zsolnay Örökség Kezelő Kft. ügyvezetője, Ruzsa Csaba szerint fontos déli együttműködés alakult ki, s hogyha a határainktól délre eső államokban megszűnik a vízumkényszer, akkor az eddigieknél is többen látogathatnak el Pécsre ebből a térségből.

Az ügyvezető úgy véli, hogy kiépítettek egy országos Infopont-hálózatot is, az internetes marketingre is hangsúlyt fektettek, hiszen az emberek 40-45 százaléka világhálón keresztül választja ki úticélját, 30-35 százalékuk barátok, ismerősök ajánlását fogadja el,  míg a fennmaradó hányad a sajtóból, vagy egyéb forrásból tájékozódik.

Beszámolójából kiderült, hogy a turisták számát illetően a 2002 óta meglévő csökkenő trend fordult meg 2010-ben, de a téli hónapokban gyengén teljesít a régió és Pécs. A jövőről szólva elmondta azt is, hogy  az eddigi látogatottsági adatokat tekintve – 10 hét alatt 10 ezren látták – a Gyugyi-gyűjtemény 2011-ben komoly vonzerővel bír, ahogyan a decemberben nyíló és márciusig tartó Nyolcak Európája – A magyar avantgárd kiállítás is.

Hozzátette: a Kodály Központ jövőre több nagy konferenciának is otthont ad, az eddigi foglalások szerint már biztosan 700, 800 és 1000 fős tanácskozás helyszíne lesz a ház. A még épülő Zsolnay Kulturális Negyed megfogalmazása szerint pedig „brutálisan komoly vonzerőt jelenthet” itthon és külföldön egyaránt.

A magánszféra részéről Danka András, a Danubius Hotels Group pécsi szállodáinak igazgatója szolgált statisztikai adatokkal. Ezek szerint jelenleg 657 szállodai szoba a városban, s 2010-ben 120-al bővült ez a szám. A 2009-es esztendőhöz képest az év első nyolc hónapjában 31 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, s 79 százalékkal több külföldi vett ki hotelszobát, mint tavaly ugyanezen időszakban.

Ennél azonban szomorúbb tapasztalatuk volt az, hogy csupán 41 százalékos volt az említett időszakban a szállodai kihasználtság, az év első három hónapja rendkívül rossz volt. Ugyanakkor hotelekben majd mindenütt 10-30 százalékos növekedést könyvelhettek el, s immár a tavalyinál erősebb évzárásra is számítanak.

Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke tíz belvárosi vendéglátóst kérdezett meg. Az ő véleményüket tolmácsolva elmondta: hárman nyilatkoztak úgy, hogy idén nagyobb bevételt könyvelhettek el, mint tavaly, s 80 és 150 százalék közötti volt a növekményük. Heten azonban úgy vélekedtek: volt ugyan többletük, de azt éppen az EKF miatt beruházásra költötték.

A fesztiválok elszívták, elszívják az éttermek vendégeit, s turisták közül pedig sokan városban zajló építkezések miatt nem érezték jól magukat Pécsett, s távoztak idő előtt – fejezte be Háber.

A közmeghallgatás alig egy óra leforgása alatt végül kérdések nélkül zárult.

Hirdetés